Több helyen vasúti pályahibát találtak Debrecen és Nagykereki között, ezért szombattól sebességkorlátozást vezettek be a vonalon, hétfőtől pedig több vasúti járat helyett pótlóbuszok közlekednek – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
Azt írták, a Debrecen-Nagykereki vonalon az elmúlt napokban mérővonattal végzett ellenőrzések során több helyen fedeztek fel pályahibát.
Felidézték: Sáránd és Derecske-Vásártér megállóhely között a nyári, előre tervezett vágányfelújítási munkákkal időre végeztek a szakemberek, több mint 6 kilométeres szakaszon szüntetve meg az addig fennálló sebességkorlátozásokat. A munkálatok műszaki átvétele rendben zajlott, az érintett vonalszakaszon korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok.
A műszaki átvétellel egybekötve az egész vonalon elvégezték az ilyenkor szükséges úgynevezett vágánygeometriai vizsgálatokat. A kiértékelés során – a pályafelújítás által nem érintett szakaszokon – olyan pályahibák jelentkeztek, “amelyek elsősorban a vonal korossága és az idei év rendkívüli időjárási körülményeinek együttes hatása miatt alakulhattak ki” – közölték.
Ezek közül a legjelentősebbeket – amelyek miatt szüneteltetni kellett volna a vonatforgalmat – hétfőre virradó éjszaka a hőmérséklet enyhülésekor megszüntették. A Derecske és Konyár közötti szakaszon azonban több kilométeren olyan mértékű a pályaromlás, hogy azt csak jelentősebb, előre tervezett pályakarbantartások során lehet elhárítani.
A közlekedés biztonságáért ezért egyes szakaszokon szombattól sebességkorlátozást kellett bevezetni, amely várhatóan 10 perccel hosszabb menetidőt okoz. Az ennél is nagyobb késések elkerüléséért több vasúti járat helyett pótlóbuszokat közlekedtet a MÁV-START.
Várhatóan szeptember közepétől vágányzári menetrend szerint fognak egyes vonatok helyett pótlóbuszok közlekedni. A tervezés alatt álló módosított menetrendet minél előbb közzéteszi a vasúttársaság – ismertették.
A közleményben kitértek arra is, hogy a vasúttársaság az első napok tapasztalatai után szükség szerint a későbbiekben változtatni fog a pótlási renden, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon a vonatpótlás az utasok számára.
A frekventáltabb vonatjáratokat az utasforgalom figyelembevételével egyes szakaszokon több busszal pótolják.
Közlekedési rend
Szeptember 4-én hétfőtől a nagyobb késések elkerülése érdekében pótlóbusz közlekedik:
- naponta a Debrecenből Nagykerekibe 9:47-kor és a Nagykerekiből Debrecenbe 11:30-kor induló vonatok (36722, 36725) helyett,
- munkanapokon pedig a Debrecenből Nagykerekibe 14:45-kor és 17:12-kor, továbbá a Nagykerekiből Debrecenbe 19:33-kor induló vonatok (36716, 36746, 36711) helyett is.
Munkanapokon a jelenleg érvényben lévő alapmenetrend szerint is pótlóbusz közlekedik:
- a Debrecenből Nagykerekibe 6:45-kor, 11:20-kor, 15:20-kor és 19:20-kor (36752, 36714, 36726, 36728), valamint
- a Nagykerekiből Debrecenbe 4:03-kor, 8:03-kor, 13:33-kor és 17:33-kor induló S506-os vonatok (36769, 63737, 36735, 36733) helyett.
A buszok az érintett településeken a vasútállomások elől indulnak, kivéve Derecske-Vásártérnél, ahol a Konyári út és Vágóhíd utca sarkán létesített megállóban, illetve a Konyári Sóstófürdőnél, ahol Hosszúpályiban a Messzelátó-Sóstó nevű Volánbusz megállóban állnak meg.
Egy korábban eltervezett, Debrecen állomáson végzett felsővezeték-karbantartás miatt a Debrecen—Nagykereki vonalon néhány további hajnali vonat helyett pótlóbusszal utazhatnak az utasok szeptember 5-től 9-ig, valamint 12-től 16-ig
-
a Debrecenből 1:50-kor Nagykerekibe (36710), valamint
-
a Nagykerekiből 3:30-kor és 4:22-kor Debrecenbe induló személyvonatok (36719, 36729) helyett.
A kialakult helyzet miatt a Debrecen-Nagykereki vonalon utazók elnézését és türelmét kéri a vasúttársaság.