Tizenötödik alkalommal rendezik meg július elsején a tiszacsegei halászlé fesztivált: a Tisza-parton felállított hatalmas bográcsokban mintegy ötezer adag hagyományos és korhely halászlé készül majd a látogatóknak – jelezte a halászcsárda tulajdonosa a helyszínen sajtótájékoztatón kedden.
Nagy Sándor azt mondta, a csegei korhely halászlé bekerült a nemzeti értéktárba, s a cím elnyerése óta most először kerül az étel a fesztiválozók asztalára. Nem titkolt céljuk, hogy a korhely halászlé bekerüljön a hungarikumok közé – tette hozzá.
Szalai János, a halászcsárda vezetője elárulta: szombaton éjszaka két órakor kezdik a sütést-főzést a Tisza-parton. Mintegy 1500 kilogramm halat dolgoznak fel, a kétféle halászléhez csaknem ötven kilogramm piros paprikát használnak fel.
A nagyméretű bográcsokban készülő halászlé mellett a szabadtéri halsütödében mintegy hatszáz pontypatkót, valamint keszeget és kárászt sütnek, miközben a halászcsárda is üzemel majd teljes ételkínálatával – ismertette a szakember, megjegyezve, hogy a szabadban főtt halászlét a fesztivál napján féláron kínálják.
Kocsis Janikára és Mohácsi Brigire is rophatják a vendégek a X. Hajdú- Ízek Fesztiválján
Szalai Zsolt szervező azt mondta, a fesztiválra látogatókat egész napos családi és gyermekprogramokkal várják. A Tisza-partján több mint harminc árus kínálja majd egyebek között egyedi kézműves termékét, de lesz házirétes és erdélyi kürtőskalács, illetve vidámpark, játszótér, lufibohóc és gólyalábasok bemutatója.
Bemutatkozik a fesztiválozóknak a helyi majorette csoport, a Bihari banda néptáncegyüttes. Ahogy a korábbi 14 alkalommal, ezúttal is ott lesz az Abrakazabra zenekar, lesz Zenevonat szuperkoncert az LGT sztárjaival, az esti programokat pedig Nótár Mary és Pintér Timi produkciója zárja – ismertette a részleteket Szalai Zsolt.
Tiszacsege Halászlé Fesztivál 2023 – a program
2023. július 1., szombat
- 11:00 órától féláron a szabadban főzött halászlé
- 14:00 Ortiki Gólyalábas fellépők
- 15:00 helyi Majorette csoport
- 16:00 Bihari Banda
- 18:00 Abrakazabra zenekar
- 19:00 Abrakazabra és Zenevonat szuperkoncert
- 21:00 Nótár Mary
- 21:40 Pintér Timi