Merre halad a debreceni kulturális élet? Ki számíthat az önkormányzat támogatására a kulturális szférában? Milyen lehetőségeket aknáz ki a város a testvérvárosi kapcsolataiból, és hová lehet még fejlődni? Miért nincsenek gigakoncertek a Nagyerdei Stadionban? Kell-e rentábilisnak lennie a kulturális intézményeknek? Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere válaszolt kérdéseinkre.
A józsai kulturális rendezvényeken miért nem találkozhatunk önnel?
Van egy helyi önszerveződése a lakosoknak, és azt is gondolom, hogy egy Debrecen méretű város kulturálisan sokszínű, ami abban is megmuztakotzik, hogy számos kulturálisa alapon szerveződő közösség él és működik. A közösségi élet a polgárok valós igényei szerint szerveződik. Az önkormányzatnak vannak egyrészt törvény által előírt feladatai a kultúra területén is, másrészt ezeknek a közösségeknek, illetve a társadalom felől magfogalmazózódó igényeknek a kiszolgálása, vagy inkább segítése a feladata, mindez azonban csak egy szegmense egy város kulturális életének és közösségének. A kultúra rendszere három pólusú: részt vesz benne az önkormányzat, a gazdasági szereplők és a civil önszerveződések együttese adja ki a város kulturális életét, ami akkor igazán sikeres, azaz akkor szolgálja legjobban a város lakosainak igényeit, ha együttműködik.
Én magam is annak vagyok a híve, hogy egy közösség kultúrája minél több szereplő bevonásával működjön, és különösen szerencsés helyzet áll fenn, ha ezek a szereplők egymással összekapcsolódnak. Az egyik fontos feladatomnak azt tekintem, hogy a kultúra egyes szereplői között ilyen együttműködéseket hozzak létre. Józsa pedig egy olyan kis közössége a városnak, ahol különösen erős és remekül működő a helyi önszerveződés, illetve a különböző szereplők közti együttműködés, hisz működik ott önkormányzati fenntartású könyvtár és közösségi ház is. Én magam valóban régen jártam már Józsán hivatalos minőségben, de mindig örömmel megyek, amikor a helyi közösség hív.
Lesz Pallagi Napok?
Erre egyelőre nem tudok válaszolni, de ha erre van valós igény, akkor foglalkozni fogok vele. Jelen pillanatban – tudomásom szerint – még nem volt tervben a rendezvény, bár azt is tudom, hogy itt is létezik már a lakosok közösségi önszerveződése.
Hogyan halad az egyetemmel való együttműködés?
Sajátos a helyzetem, mivel az életem felét a Debreceni Egyetemen töltöttem hallgatóként és oktatóként, így megvannak azok a személyes kapcsolataim a bölcsészkarral a kultúra területéről, amelyek mind a mai napig élnek. Számos projektben alakult ki kulturális együttműködés az egyetem és a város között, elsősorban a Bölcsészkar Zeneművészeti Karral vagy a Műszaki Kar Építész Tanszékével, emellett van egy közös pályázati formátumunk, ami szintén az egyetem és a város kulturális életének az összefűződését segíti.
A testvérvárosi kapcsolatok ápolásában is részt vesz az egyetem?
Ezeket az utakat azért teszem, hogy Debrecen regionális csomópont szerepet – legjobb történelmi hagyományaink szerint – tovább építsem, ezzel azt is segítve, hogy Debrecen polgárai és a régió közösségei számára a város aktív kapcsolódási pont legyen a nagyvilággal, amin keresztül a tudás, a kultúra produktumai, értékei, kincsei forgalmazódnak. A magam szerepét abban látom, mediátorként pozíciókat, lehetőségeket teremtsek például középiskolák, intézmények, civil szervezetek közötti együttműködésekre. Megalapozom az együttműködéseket, és bízom abban, hogy ezután már tudják a maguk életét élni. Természetesen vannak egyetemek közötti együttműködések is, például a tavalyi mexikói látogatásom eredményeként jön majd onnan diák a nyári egyetemre magyar nyelvet és hungarológiát tanulni.
Korábban az volt a terv, hogy egy helyen legyenek a Debrecenben élő külföldieket kiszolgáló kulturális létesítmények, de ez egyelőre nem látszik megvalósulni. Az Amerikai Kuckó a Méliusz Könyvtárban van, volt arról szó, hogy a British Council is megjelenik ott, a német Kulturforum pedig a hollanddal együtt a Batthyány utcán…
A könyvtár főépülete olyan intenzív igénybevételt élvez, hogy ott újabb egységeket már nem lehet leválasztani. A Méliusz nemzetközisége azért ennél sokszínűbb, hiszen az American Corner mellett működik ott ukrán könyvespolc, szerveződik lengyel és bolgár polc is az itteni kisebbségi önkormányzatokkal együttműködve. Nagyon sok külföldi hallgató jár be oda tanulni, szóval a Méliusz egy igazi nemzetközi közösségi térként funkcionál.
A szétszórtságnak előnyei is vannak, amellett, persze, hogy a koncentráció is jót tud tenni az együttműködéseknek, így a város különböző pontjaiban vannak jelen idegen kultúrák, és többször tudunk találkozunk az általuk generált új impulzusokkal. A koncentráció helyett inkább a hálózatos felépítésben hiszek, az önkormányzat pedig ebben egy hálózati csomópont-funkciót tölt be.
A kisebb debreceni könyvtárak egy része április 12-e után sem nyitott ki. Mi lesz a sorsuk?
A libakerti könyvtár nagyon alacsony kihasználtságú volt, így a régi formájában már nem működik tovább. Bízunk benne, hogy akik odajártak, áttalálnak majd az újkerti könyvtárba és a Méliuszba. De a ház nem marad zárva, továbbra is közösségi életet, kulturális funkciót szánunk neki, már javában dolgozunk ezen, nagyon bízom abban, hogy hamarosan be is jelentjük, hogyan alakul a sorsa.
A nyugdíjasházban lévő fiókkönyvtárral mi lesz?
Valamilyen formában tovább fog majd működni, egyelőre folyamatban van ennek a térnek az újradefiniálása. De minden bizonnyal megmarad majd kulturális-közösségi térként.
Nyelvtanárként hogy látja, miért tanul ennyire kevés diák Debrecenben lengyelül, bolgárul, görögül, hiszen szívesen járunk síelni, nyaralni ezekbe az országokba?
Valóban hasznos lenne legalább egy alapfokú nyelvtudás ezekből, de ehhez elsősorban nyelvtanárok kellenének – nem valószínű, hogy telített lenne a piac bolgár vagy újgörög nyelvet oktatókból. Másik összetevője a dolognak, hogy a társadalomban sem tudatosult még ez annyira, pedig egy lengyel vagy görög nyelvtudás igenis tud piacképes lenni.
Finn oktatás van a Csokonaiban, francia és spanyol nyelvoktatás több helyen is, de ezekből az országokból nem képviselteti magát jelentős cég Debrecenben…
A francia és a spanyol, valamint idesorolnám az olaszt is, ezek úgynevezett kultúrnyelvek, amiket nem gazdasági vagy praktikus szempontok alapján választanak az emberek, hanem mert szeretik azt a kultúrát. A finn nyelv pedig egyfajta örökség, jó, ha van egy bázisa Debrecenben a kevés európai nyelvrokoni kapcsolataink ápolásának.
Személyes példámmal is előhozakodnék: amikor kedves alma materemben, a Tóth Árpád Gimnáziumban nyelvet kellett választanom, utoljára írtam az olaszt, és olaszos csoportba tettek. Ennél jobb nem is történhetett volna velem. Lehetne persze mesterségesen terelni ezeket a folyamatokat, de a társadalmi igények egyelőre másfelé mutatnak. Ha valaki idegen nyelvet választ, elsődleges szempont a praktikum – ezért vezet az angol és a német -, a második nyelvek választásakor értékelődik fel a kulturális szempont. Azt gondolom, a piaci igények esetleges változását követni fogja a nyelvválasztások arányának változása is.
Debrecenben már annak is örülnék, ha a helyi szolgáltató szektor az angolt általánosítaná. Ahogy járom a környező országokat – Szlovákiát, Romániát, Lengyelországot – mindenki beszél már angolul. Alapszintű angol nyelvtudással bárhol boldogulunk. Idehaza viszont ehhez szintet kellene lépni az angol nyelv oktatásában.
Amikor megépült a Nagyerdei Stadion, arról volt szó, hogy nagy koncerteknek (Metallica Guns ‘n’ Roses stb.), rendezvényeknek ad majd otthont a létesítmény. Ez sem látszik egyelőre megvalósulni.
Ennek két oka van. Az egyik, hogy az említett zenekarok nem férnek el a stadionban, erre egyedül a Puskás Aréna alkalmas. Természetesen vannak olyan világsztárok, akik be tudnának férni a Nagyerdei Stadionba, de ezek sajátosan piaci alapon működő rendezvények, amelyeket erre szakosodott cégek tudnak lebonyolítani. A Főnix Rendezvényszervező cégnek le kellene szerződnie egy ilyen céggel, hogy belevághasson egy ekkora projektbe. Az effajta igényeket részben kielégíti a Campus Fesztivál, de stadionméretű koncerteket üzletileg ott is kockázatos lenne bevállalni.
Akkor ezek populista ígéretek voltak?
Nem nevezném populistának, ezeket nyilván mindenki komolyan gondolja, csak ehhez még a város fizetőképességének is fel kell nőnie. Volt egy másik vállalásunk, a virágkarnevál idején megrendezett Stadion Show, ami nem piaci alapon működött, hanem a város szervezésében. Nos, ezt nem véletlen, hogy 2019 óta nem rendezzük meg, 300 millió forintnak van most jobb helye is a város költségvetésében, de ez nem azt jelenti, hogy végleg elvetettük volna. Bzom, bízunk abban, hogy hamarosan vissza fog térni a város kulturális kínálatába a standion show is. Természetesen a gazdasági nehézségek nem csak minket súlyának, bizonyára látják önök is, hogy jóval kevesebb világsztár érkezik Budapestre is, a piac és a szervező cégek anyagi lehetőségei egyaránt romlottak az utóbbi években.
Sokan hiányolják a filmvetítéseket a szabadtéri színpadról…
A színpad programtervét a Csokonai Színház állítja össze, ez az ő szuverén döntésük. Bár az önkormányzat a fenntartó, szakmai kérdésekbe nem szeretnénk beleszólni. Annyit teszünk, hogy a társadalom felől érkező igényeket közvetítjük feléjük, megmondóember-szerepet viszont én magam sem vállalnék semmiképp. Idén vezetőváltás van a Csokonai Színházban, és úgy tudom, az új vezetőség új ambíciókkal fogja a szabadtéri színpadot is működtetni. A Modem udvarán egyébként most is szerveznek rendszeresen filmvetítéseket, tehát nem maradt a város kertmozi-élmény nélkül.
Miért került át a Főnixtől a Csokonaihoz a szabadtéri színpad?
Ennek oka elsődlegesen az volt, hogy kompetencia alapon igyekeztünk újragondolni és újraszervezni a városi kulturális intézmények rendszerét, azaz a célunk a két évvel ezelőtti átszervezéskor az volt, hogy a szakmailag legkompetensebb szervezetekhez kerüljenek a feladatok és a tartalmak. A Főnix a városi nagyrendezvényeket viszi, a városnak viszont van egy színháza, ez az legkompetensebb szereplő egy színházi tér működtetésben csakúgy, mint a művészeti tartalom összeállításában..
A színház viszont rendre nem hosszabbítja meg a vezetők szerződését.
Ezt sem érzem problémának, sőt alapvetően hiszek abban, hogy ha a vezetői ciklusok váltakoznak, a folyamatos új impulzusok jót tesznek a kultúrának. Ha kihalásos alapon cserélődnének a kulturális intézmények, így például egy színház vezetői, egy idő után természetszerűleg túl rutinossá, fásulttá válna a munkájuk, elfogyna a lendület, illetve maga az intézmény, mint rendszer is “megfáradna”, aminek nem csak maga az intézmény, de a közönség is kárát látná.
Mennyire látogatott most a Csokonai?
Jelenleg egyedül a Csokonai Fórum működik, nagyon jó nézőszámokat hoz. Természetesen a szélesebb közösség által kedvelt előadások (vígjátékok, zenés darabok) több nézőt vonzanak be, mint a művészibb jellegű darabok. De ez a tendencia világszerte megfigyelhető.
Mégsem hallani a sajtóból olyan népszerű előadásokról, amelyeket már tíznél vagy húsznál is többször játszana a színház…
Valóban, ez egy abszolút jogos kritika a színházzal kapcsolatban. Ennek most a legfőbb oka az volt, hogy kevesebb játszóhelyen, ideiglenes
Lesz-e opera Debrecenben?
Jelenleg nem olyan időket élünk, hogy egy teljesen önálló zenés színházat, operaházat el tudna tartani a város közönsége. Ez ugyanis a legköltségesebb színházi műfaj, ekkora anyagi terheit egyelőre nem bírja el a város. Operaelőadások viszont lesznek, a Csokonai Színház erősíteni fogja ezt a vonalat, illetve Mátyássy igazgató úr egyik vállalása, hogy elkezdődjön a hajdan létezett opera tagozat újraépítése is, ahogy általában a zenés színházi profilt is építeni kívánja.
Miért húzódtak el ennyire a Csokonai Fórum és a Csokonai Színház felújítási munkálatai?
Ez egy borzasztóan komplex folyamat volt. Állami beruházásról van szó, rengeteg részfolyamattal. Egy döntéstől a beruházás elkészültéig 3-4 év is eltelik, rendkívül hosszadalmas előkészítő folyamatokon kell átesni. Ráadásul a Csokonai Fórum esetében tovább komplikálta a helyzetet, hogy közös magyar-román pályázat keretében valósult meg a fejlesztés, azaz két ország hatóságainak kellett egy komplex európai uniós pályázati rendszer keretein belül megvalósítania a projektet. De most már végre örülhetünk az eredményes munkának örülhetünk annak, hogy a Csokonai Fórum készen van, és remekül működik!
A kisebb öntevékeny csoportok, pl. a Rocksuli, vagy az összedollárbaloldalazott-
Azokkal a civil szervezetekkel, akik számítanak a város partnerségére, mi dialógusban vagyunk, és igyekszünk megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek mentén tudjuk segíteni őket. A Rocksuli erre kiváló példa, a város évente több millió forinttal segíti tevékenységüket, továbbá az általuk szervezett Made in Debrecent is támogatta az önkormányzat. Abba nem mennék bele mélyebben, hogy az Alternatív Közösségek Egyesülete mennyire politizálódott át, de leszögezhetem, szabadon működhetnek, a városvezetés nem korlátozza őket semmiben. Én egy plurális közösségi életben hiszek, a Baross utcán, a MalTerben ez a közösség is szabadon élheti az életét.
A debreceni meleg közösség évek óta szervez Pride-programokat. Tartana előadást az olasz reneszánsz homoerotikus ábrázolásra gyakorolt hatásáról?
Debrecenben mindenkinek megvan a szabadsága, hogy a legkülönbözőbb közösségi életet élje, hogy megélje a maga identitását. Egyetemi oktatóként, a reneszánsz kultúra kapcsán, ha releváns volt, erre az aspektusra is kitértem. Az egy a miénktől nagyon külön társadalmi-kulturális közeg volt, aminek a megismerése fontos, sok tanulságot adhat, de nem szabad összemosni a jelenkorunkkal. Úgy általában, bár meglehet, a történelem, valóban az élet legjobb tanítómestere, de ez nem azt jelenti, hogy különbségtételek nélkül össze kellene mosnunk a múltat a jelennel. Egyáltalán nem vagyok híve a kultúrtörténet, a történelem strumentalizálásának. Ezért tartom például nagyon károsnak azt, ami Nyugaton most az emlékezetkultúrával kapcsolatban történik, hiszen a múlt átírásának erőszakos kísérletei nem jelentenek megoldást a jelenkor problémáira, sőt csak tovább nehezítik azt. Ha például a viktoriánus Angliát afrikai arisztokraták népesítik be, nem fogja semmissé tenni az angol kolonializmust, viszont lehetetlenné teszi annak a korszaknak a megismerését és megítélését. Sőt inkább szolgálja az akkori hibák, hiányosságok, bűnök elfedését, azaz pont az ellenkező hatást éri el, mint ami a szándék lehetett. Tehát, tartsunk mindent a maga helyén, beszéljünk a reneszánsz (homo)erotikus költészetről a reneszánsz irodalom keretein belül, a tudományos diskurzusok jól bevett, kipróbált, hiteles eszközeivel.
Nem ellentmondás, hogy a nemzetköziesedés útjára lépő Debrecenben egy konzervatív vezetés alakít ki egy liberális nagyvárost? Egy olyan párt alakít itt ki olvasztótégelyt, amelyik a hagyományokat igyekezne megőrizni.
Úgy gondolom, hogy ez a kettő egyáltalán nem összeegyeztethetetlen. Példaként említeném a 19. század második felében – a 20. század elején végbement polgárosodási folyamatot, amikor nagyszámú eltérő kultúrájú közösség költözött be Debrecenbe – megérkezett a zsidó közösség, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből települtek át ide emberek. Debrecen egyszer már meglépett egy sikeres integrációs folyamatot, a város meg tudta őrizni a cívis identitását, amellett, hogy a betelepülők ezt saját értékeikkel gazdagították. Elég, ha megemlítem a Sesztinákat, a Steinfeldeket, akik aktív részesei voltak a város kulturális életének, vagy a Domb utcán az államosításig szalámigyárat működtető olasz Vidoni családot. A beköltözők klubokat, alapítványokat hoztak létre, azzal igyekeztek magukat elfogadtatni, hogy tettek a városért, illetve magukévá tették a lokális identitást. Mégpedig Debrecen identitásának, a debreceniségnek alapja egy ma konzervatívként definiálható attitűd, ami többek közt pont attól különösen érdekes és értékes, hogy úgy hagyománytisztelő és hagyományőrző, hogy közben nyittok az újra, és képes azt magába olvasztani – hisz ez volt a debreceni reformáció, a cívisek műveltségének alapja évszázadokon keresztül, ami napjainkban is tovább él.
Most viszont már egy globalizált világban történik mindez, és tudok olyan szír családról, akik az őket ért atrocitások miatt költöztek el Debrecenből.
A politikai indíttatású baloldali-
Mi a helyzet a mozikkal? Az Apollóban például ma már szinte csak populáris filmeket látunk, művészfilmeket alig.
A Covid a debreceni mozikban is erős törést okozott, mint mindenhol, itt is megcsappant a látogatottság. A filmfogyasztási szokások a járvány és a streaming szolgáltatók felfutása miatt nagyon megváltoztak. Egy mozijegy ára vetekszik egyhavi streaming-előfizetéssel, ráadásul ezek a szolgáltatók is kínálnak művészfilmeket. Nem egyszerű velük versenyezni. Az Apolló mozi védelmében azért essen szó róla, hogy a kultúrmissziót továbbra is folytatják, játszanak független filmeket és kortárs nemzetközi filmeket is, nemrég izraeli van éppen spanyol filmnapok voltak az Apolló moziban. Mindezek mellett a mozinak is szüksége van a bevételre, ezért természetes, hogy műsoron tartják a populárisabb, nagyobb bevételt hozó filmeket is.
Rentábilis most az Apolló mozi?
Az Apolló mozinak nem az a szerepe, küldetése, hogy piaci alapon tartsa el magát. A Magyar Filmszüret, a külföldi filmnapok vagy a Malter dokumentumfilm-szemle például pontosan olyan rendezvények, amik érték-, és nem piaci alapon működnek.
Ugyanez elmondható a Kodály Kórusról és a Filharmonikusokról is?
Igen. Ha egy színházba vagy egy komoly hangversenyre járónak valós bekerülési költséget kellene a jeggyel kifizetnie, akkor nagyságrendekkel drágábbak lennének az előadások. Vegyük például Olaszországot vagy Franciaországot, ahol nem létezik a művészeteknek ilyen szintű állami támogatási rendszere, ott a magyarországihoz képest sokszorosát kell kifizetnie a nézőknek. A magyar közönség gazdasági teljesítőképességét ez meghaladná, de nekünk a hagyományaink is mások, illetve mást vallunk a kultúra állami szerepvállalásáról is.
Bulinegyed kialakításában gondolkodnak?
Az éjszakai szórakozóhelyek működését teljes egészében a piacnak kell finanszírozni, ezekbe közpénzt nem szerencsés tolni. Egy önkormányzat esetleg tud alkalmat teremteni a szórakozásra, de – mint ahogy a világon mindenhol – ez esetben a kereslethez kell alkalmazkodni a kínálatnak. A Hal-köz környéke már egy kis mini-bulinegyedet kiad, ez nagyjából illeszkedik is a debreceni igényekhez.
Hallani olyan elképzelésről, hogy a Kerekestelepen alakítanának ki egy utcát erre.
Ilyen ötletek – vagy ahogy én hívom ezeket: légvárak – jó, ha felmerülnek, mert ezek viszik előre a kultúra életét. Konkrét esetben – tudomásom szerint – nincs reális esély a megvalósulásra. A Kerekestelepen nem is annyira bulinegyed, hanem inkább szórakoztató negyed koncepciója merült fel, élményparkkal, Disneyland-jellegű parkkal és a hozzájuk tartozó infrastruktúrával, de megint csak azt tudom erre mondani, hogy jelenleg nem ezeket az időket éljük.
Mert ugye a belvárosban a lakóknak nincs mindig ínyére a hangzavar.
Jogos is a panaszuk, meg kell találni velük a közös nevezőt. Ez egyébként világszerte problémát jelent.
Mennyire sikeresek az üres üzletek kirakataiban látható kiállítások?
Ezek nem belépőjegyes, nem mérhető látogatószámú események, nagyon nehéz megmérni a sikerességüket. Ez egy edukációs folyamat is, hiszen Debrecenben nagyon kevés a közterületi vizuális élmény. Igyekszünk arra ösztönözni a lakosságot, hogy az utcán felfigyeljen ezekre az alkotásokra. Az utcai kiállításokat egyébként nagyon jó formátumnak tartom, mert itt a legkisebb a távolság a közönség és a művészet között.
Mennyire erős most a kulturális kapcsolat Debrecen és testvérvárosai között?
A Covid után újra kellett építeni a szálakat, és ez a két év rettentő károsan hatott a már jól működő kapcsolatokra. Jelenleg az újraépítkezési fázisban vagyunk, és igyekszünk új típusú együttműködéseket is kialakítani, akár a gazdasági kapcsolatok fényében is. Debrecen most nemcsak magyarországi, hanem kárpát-medencei értelemben is regionális központtá fejlődik, ehhez igyekszünk a kulturális kapcsolati rendszereket illeszteni. Rendszeresen járunk Kolozsváron, Nagyváradon, Kassán, Lublinban, Krakkóban, Brnóban, Pozsonyban stb., hogy Debrecent belefűzzük a közép-európai regionális hálózatba. Ebben a tekintetben nagy elmaradásban van Debrecen, inspiráló példákat látunk arra, hogyan működnek együtt egyes nagyvárosi közösségek. Sokat tanulhatunk például Kolozsvártól a nemzetközi kapcsolatok kiépítése terén. Már tagjai vagyunk a Kolozsvár által épített Culture Next nevű hálózatnak, amelyben 23 európai középváros dolgozik együtt. Hasonló jó példa az együttműködésre a bolgár testvérvárosunk, Sumen, ahonnan tavaly érkezett felkérés, hogy együtt emlékezzünk meg a mindkét város történelmében jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos születésének 120. évfordulójáról. Végül a szófiai Magyar Kulturális Központtal hármasban készítettünk egy művészeti projektet a Kossuth-emlékév apropójából. Ennek egyik hozománya pedig az volt, hogy a debreceni Modem bemutatkozhatott kortárs kiállításával a bolgár Szépművészeti Múzeumban a szófiai magyar kulturális intézménnyel való együttműködés eredményeként. A következő együttműködési projektekről pedig már most megy a gondolkodás.
Ha már Modem, várható-e a jövőben a kiemelten sikeres Da Vinci-kiállításhoz hasonló esemény?
Ez egy nagyon sajátos eset volt, mert a Modem eredetileg kortárs művészetek kiállítóhelyeként működik, az a Leonardo-projekt pedig nagyon más profil. Roppant költséges volt a Da Vinci-tárlat, és bár végül nyereséggel zárt, sok százezer eurót meg kellett előlegezni. A Modem dolgozik azon, hogy ha nem is ekkora méretű (180 ezres látogatottságú), de mégis nagy érdeklődésre számot tartó kiállításokat – mint például az Impressziók 2018-ban – hozzon el Debrecenbe.
A nemzetköziesedő Debrecen Szabó Magdával fémjelzett kulturális identitását hogyan próbálják a külföldieknek bemutatni?
Ez egy nagyon nagy feladat, ezért is járom a világot, hogy megfigyeljem, máshol ezt hogyan csinálják. Debrecen még az átalakulás elején van, és valóban a kultúra tud az a terület lenni, ami az eltérő kultúrák közelítésének a terepe lehet. Tudatosan építjük a város identitásának irodalommal, könyvvel kapcsolatos elemét, hiszen nemzetközi szemmel is ez a leginkább szembetűnő része Debrecen kulturális történelmének. Először nekünk, debrecenieknek kell tisztáznunk magunkkal, hogy melyek a kulturális identitásunk legfontosabb elemei. Ha saját magunkkal tisztában vagyunk, akkor jöhet a következő lépés, hogy dialógusba lépjünk más identitásúakkal. A külföldön is ismert, kvázi nemzetközi brandként azonosítható Szabó Magda-életmű nagyon jó példa erre, nyugodtan kijelenthetjük, világszerte ő a legismertebb debreceni. Ebben sokkal több lehetőség van még, mint amennyit eddig kihasználtunk. Nem véletlenül éled újjá a Szabó Magda Alapítvány, nem véletlenül gazdagodik a Szabó Magda-ház anyaga, és nem véletlenül készül festmény a Rickl-ház udvarán, ami a régimódi történetet fogja megidézni.
Ajánlom a Múzeumok Éjszakáján megnyilt “A cívisek világa” című kiállítást is, ami pontosan arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy miből gyökerezik a debreceni identitás. Ez a kiállítás például magyar és angol nyelven lesz látható, gondolva az itt élő, kultúránk iránt érdeklő külföldiekre illetve a turistákra is.
– N. Nagy Sándor –
Fotó: Facebook/Puskás István
