Június 17-től, a jövő hét szombattól a Volánbusz módosít egyes járatainak menetrendjén. Szegedet érintően csak a csak távolsági járatok esetén vannak változások.
Az új Volánbusz menetrendet a szegeder.hu portál szúrta ki, ez nagyon részletesen beszámol a változásokról országosan és megyénket érintően is. Az utóbbiból az is kiderül, hogy több buszmegállót is átneveznek Szegeden, illetve Üllés és Kiskunmajsa vonalon.
A megyénket érintő Volánbusz járatváltozások:
5012 Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Óföldeák – Földeák
A Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Óföldeák – Földeák útvonalon közlekedő valamennyi autóbuszjárat Földeák településen belül módosított útvonalon közlekedik. Az autóbuszjáratok Földeákon a jelenlegivel ellentétes (fordított) irányban…. – 430-as főút – Vásárhelyi út – Zárda utca – Makói út útvonalon közlekedve az eddigi Földeák, Közkút helyett a Földeák, Vasútállomás bejárati út megállóhelyig/megállóhelyről közlekednek. Az útvonalmódosítással egyidejűleg és azzal összefüggésben az alábbi járat indulási időpontja jelentős mértékben változik:
A 10:45-kor Szegedről Földeákra közlekedő járat 40 perccel később, 11:25-kor indul.
5023 [Szeged] – Makó – Csanádpalota – Pitvaros – Mezőhegyes
A 6:05-kor Szegedről Mezőhegyesre közlekedő járat Makó, Autóbusz-állomásról 5 perccel korábban, 7:00-kor indul, valamint Makó és Mezőhegyes között egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
A 15:50-kor Mezőhegyesről Makóra közlekedő járat 5 perccel később, 15:55-kor indul, valamint egyes megállóhelyeket a korábbiaktól eltérő időpontban érint.
5033 Szeged – Mórahalom – Kissor – Ásotthalom
A tanítási napokon 7:10-kor Ásotthalomról Mórahalomra közlekedő járat megáll Ásotthalom, Rutai-tanya és Rókabögyös megállóhelyeken is. (7:14-kor, valamint 7:16-kor)
5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges
A munkanapokon 17:07-kor Pusztamérgesről Mórahalomra közlekedő járat 10 perccel később, 17:17-kor indul.
5063 [Szeged] – Balástya – Kistelek – Csengele
A nyári tanszünetben munkanapokon 15:45-kor Csengeléről Kistelekre, valamint visszairányban 16:15-kor Kistelekről Csengelére közlekedő járatok 7 perccel később, 15:52-kor, valamint 16:22-kor indulnak.
5100 Csongrád – Csongrád-Bokros – Tiszaalpár
A munkanapokon 16:15-kor Tiszaalpárról Csongrádra közlekedő járat megáll Bokros, Községháza megállóhelyen is. (16:32-kor)
5127 Szentes – Gádoros – Eperjes
A munkanapokon 15:00-kor Szentesről Eperjesre közlekedő járat 5 perccel később, 15:05-kor indul.
5160 Szeged – Hódmezővásárhely – Székkutas – Orosháza – Békéscsaba – Gyula
A tanítási napokon 6:45-kor Székkutasról Orosházára közlekedő járat 5 perccel korábban, 6:40-kor indul.
5169 Hódmezővásárhely – Földeák – Óföldeák – Makó
A munkanapokon 5:35-kor Hódmezővásárhelyről Óföldeákra induló járat a nyári tanszünetben munkanapokon 15 perccel korábban, 5:20-kor, valamint Földeák érintésével közlekedik. A járat tanév tartama alatt változatlanul közlekedik.
A továbbiakban nyári tanszünetben munkanapokon 6:05-kor Óföldeákról Makóra csak 1 autóbusz közlekedik.
Nyitókép: Frank Yvette