Megdöbbenést és aggodalmat tapasztaltunk a városban az újabb kínai akkumulátorgyár építéséne bejelentését követően, mivel a debreceniek többsége eddig sem értett egyet ezzel a városfejlesztési politikával – írja a Civil Fórum Debrecen Egyesület portálunkhoz eljuttatott közleményében.
Érthetetlen, a közhangulatot és a közvélekedést ennyire figyelmen kívül hagyó döntés meghozatala, miközben értelmet nyert az “online közmeghallgatás” intézményének bevezetése: félnek a debreceniek haragjától!
– fogalmaz az egyesület.
Úgy vélik, a városvezetőknek van is mitől tartaniuk, mivel szereptévesztésben vannak azzal, hogy a BMW kiszolgálását tekintik a város elsődleges céljának az újabb kínai akkumulátorgyár építésével. “Nekünk, debrecenieknek nem a német és a kínai tőke szándékát kell megvalósítani, hanem Debrecen érdekeit megvédeni, nem ezen nagyvállalatokat kell képviselni, hanem meghallgatni az emberek véleményét, és eszerint cselekedni”.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület szerint ne legyen senkinek illúziója, “ez a gyár ugyanúgy fogja terhelni városunk környezetét, ugyanúgy külföldi munkavállalókat hoz Debrecenbe, és sajnos ezt mind teheti, ugyancsak a mi adónk terhére”.
A civilek a jelenleg regnáló hatalommal szemben másképpen értik a város fejlődését, a közlemény szerint számukra a debreceniek vannak az első helyen, és a multik érdeke csak ezt követően értelmezhető.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület, amennyiben felhatalmazást kap a 2024. évi önkormányzati választáson a debreceniektől, úgy azon szerződéseket, amelyek a népakarat ellenére jöttek létre, mindet felülvizsgálja. Szeretnénk visszaadni a debrecenieknek abban való hitüket, hogy számít a véleményük, hogy bármilyen magas falakat építhetnek külföldiek földjeinken, a közös akarat megállíthatja ezt a folyamatot
– közölte az egyesület.