Néhány éven belül négysávos lehet 4-es számú főút Debrecen és Nyíregyháza közötti szakasza – derült ki egy egyeztetésen Hajdúhadházon – melyről Csáfordi Dénes, a település polgármestere számolt be.
Két koncepció közül választhatott a terveket értékelő zsűri. Készül egy terv a jelenlegi út szélesítésével, illetve terveznek egy másik nyomvonalat, ami Hajdúhadházat nyugati irányban, a Gáborkertet és a Siposkertet megkerülve futna.
Ez a fejlesztés elsősorban a két megyeszékhely közötti közlekedést hivatott megkönnyíteni, de arra nagyon figyelni kell, hogy Hajdúhadháznál milyen közlekedési csomópontokat alakítanak ki – hangsúlyozta a polgármester.
Fotó: Csáfordi Dénes
Uniós pénzből újítanak fel egy 7,7 kilométeres útszakaszt Debrecen és Biharkeresztes között