Kovács Ferenc polgármester a László utca és a Belső körút forgalmas kereszteződésben lámpás közlekedés kiépítését jelentett be.
A jelzőlámpák kialakitásával a balesetek megszűnését szeretnék elérni, mert korábban halálos baleset is volt ebben a kereszteződésben. A projektre 900 millió forintot nyert el az önkormányzat, ebből a pénzből újítják fel a kereszteződést. A munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásra számíthatnak az erre közlekedők az utakon. A munkálatokkat várhatóan az augusztusi átadásig befejezik. A László utca környékén a Vízmű is jelezte, hogy a vízvezetékek rekonstrukciós munkálatai miatt szintén forgalomkorlátozásra kell majsd számítani.
Ha minden a tervek szerint halad a szeptemberi iskolakezdéskor már lámpa irányítja a forgalmat. A tevben szerepel a gyalogosok számára kiépítendő gyalogátkelőhelyek kialakítása is, és a már meglévő kerékpárúthoz történő akadálymentes kapcsolat biztosítása is.
Sávszűkítésre lehet számítani Nyíregyházán a vízvezetékek cseréje miatt