A város napján, Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának 330. évfordulóján, kedden ünnepi ülést tartott a közgyűlés, amelyen a hagyományoknak megfelelően átadták Debrecen idei díjait.
Papp László polgármester arról beszélt, hogy Debrecen a fejlődését a múltban és a jelenben is polgárai szorgalmának, bölcsességének és városszeretetének köszönhette. Hangsúlyozta: a város mindig lehetőségként tekintett a változásra, a jövőre, és erőfeszítései eredményeként olyan fejlődési pályára állt, hogy a jövőben Közép-Európa egyik legmeghatározóbb városa lehet.
Az ünnepi közgyűlésen a Debrecen város díszpolgára címet Fahidi Éva holokauszt-túlélő és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita vehette át Papp László polgármestertől.
Pro Urbe díjat kapott György Géza, a 2020-ban a magyar kormány által einstandolt Alföldi Nyomda Zrt. elnök-vezérigazgatója; Juhász István tanszékvezető egyetemi tanár, sebész, bőrgyógyász, onkológus szakorvos és Püski Lajos, a Debrecen-nagyerdei református egyházközség vezető lelkésze.
Debrecen díszpolgárai: itt a teljes lista a kezdetektől napjainkig
A Déri Frigyes-díjat idén Szabó Péternek, a Schaeffler-FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatójának és Szűcs Gyulának, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatójának ítélte a város közgyűlése.
A Mecénás-díjat Harangi Emil és Harangi Sándor, a Metál-Sheet Fémipari Kft. ügyvezetői, illetve Katona Zoltán, a Katker 2005 Kft. ügyvezetője kapták.
Fotó: Facebook/Papp László