Új szakaszába lépett a polgárimesteri vezetés kommunikációja a kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban, mivel úgy ítéljük meg, hogy nagyobb mennyiségű zöld festéket sikerült beszerezniük! – írja közleményében a Civil Fórum Debrecen Egyesület.
Az egyesület emlékeztet: a polgármesteri vezetés karbonsemleges ipari parkokat kíván létrehozni, illetve az élet minden területére kiterjedő „zöld átállást” hirdet.
A szándékkal egyet lehetne érteni, csakhogy az időzítés és a várható eredmény inkább azt feltételezi, hogy csak utólagos átszínezésről, ún. greenwashing-ról van szó. Magyarul zöldre mosás vagy zöldre festés az a reklámstratégia, amikor egy cég környezetbarátnak tetteti magát vagy egy termékét.
– írják.
Felidézik, Debrecenben azt követően jelentették be a zöld programot, miután hatalmas környezetterhelő gyárak telepítéséről már fél éve döntöttek, így eléggé megkésett az a lépés, miszerint a város 160 millió Ft-ot különít el olyan szakmai dokumentum elkészítésére, amely a fenntartható iparfejlesztést, a karbonsemleges ipari parkok létrehozását alapozná meg.
A bejelentett zöld átállástól várt eredmények, töredékei annak a környezeti terhelésnek, amelyet csak a CATL fog önmagában jelenteni a városnak – olvasható az egyesület közleményében, amelyben kiemelnek egy példát is:
a város fásítási programja évek múlva 8000 gépjármű légszennyező hatását fogja kompenzálni, miközben a CATL telephelyére naponta 1291 autó érkezik, vagyis ez a program még egy heti autóforgalom kibocsátását sem képes semlegesíteni.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület hiányolja a programból a kibocsátó cégek anyagi felelősségvállalását, szerintük olyan, mintha a város egyedül kívánná vinni ezeket a terheket. Helyi adót minden vállalkozás fizet, de aki tevékenységével terheli a környezetünket, annak többet kell a közösből vállalnia – figyelmeztetnek.
Azt is hozzáteszik, a történelem ismétli önmagát, újból elkezdődött a város erőltetett iparosítása, mindenféle társadalmi egyeztetés és lakossági jóváhagyás nélkül, csak annyiban eltérő módon, hogy most a külföldi tőke lett ennek a hajtóereje. A nagy beruházások egyáltalán nincsenek figyelemmel a helyi viszonyokra, és gondosan elhallgatják tevékenységük környezetterhelő hatásait. Ennek egyik módja, az ún. szalámitaktika, amely már Debrecenben is felismerhető:
„A szalámitaktika az egyes nagyberuházások felszeletelését, résztevékenységekre bontását jelenti, melyet annak érdekében végeznek, hogy a környezetvédelmi engedélyezéskor a hatások kisebb jelentőségűnek tűnjenek, így az engedélyeket könnyebben, nagyobb valószínűséggel kiadják.”
– idézik fel a WWF-es Dedák Dalma “Szalámiba csomagolt akkumulátorgyárak” című írását.
Dollárbaloldalazós interjút adott Kósa Lajos és Pósán László a debreceni akkumulátorgyár kapcsán
A Civil Fórum emlékeztet, a „Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia 2030” nem rendelkezik környezeti értékeléssel (Stratégiai környezeti vizsgálattal), amely joggal alapozza meg az akkumulátorgyárakkal szembeni bizalmatlanságot. Ez lenne hivatott vizsgálni, hogy az egyre szaporodó gyárak kumulálódó hatásai hogyan hatnak a környezetünk állapotára, sőt ebben a dokumentumban kellene értékelni a lakosságra gyakorolt hatásokat is.
Debreceneben eddig a Semcorp, az EcoPro Bm és a BMW kapott környezethasználati engedélyt, még a CATL engedélyezése folyamatban van és nem tudható, hogy az EVE Energy-vel való tárgyalások milyen eredményre vezetnek.
A közzétett adatok szerint az EcoPro Bm CO2 kibocsátása üzemeltetése során 484.599 t/év, a CATL 507.000 t/év, BMW 140.333 t-CO2eq/év (ez csak a földgáz és áramhasználat). Ez csak egyetlen tétel annak igazolására, hogy a kibocsátások összértéke folyamatosan növekszik Debrecenben – mutat rá a közlemény.
Amikor ilyen sok és nagy energiafelhasználású gyár érkezik a városba, szükségesnek tartjuk, hogy legyen egy egységes, minden ipari beruházás valamennyi ütemére és teljes kapacitására kiterjedő környezeti hatásvizsgálat. Joguk van tudni debrecenieknek, hogy összességében ezen gyárak kibocsátásai milyen terhelést jelentenek környezetünkre, egészségünkre
– írják a civilek, hozzátéve, jelenleg csak ütemek és fázisok kibocsátásait láthatóak, ugyanakkor később mindegyik gyár bővülni, növekedni fog, ezért a kumulálódó hatások vizsgálata nem maradhat ki a városi zöld programból.