Elfogadták Veszprém költségvetését

Helyi hírek

Elfogadta a veszprémi önkormányzat közgyűlése csütörtökön a város 2023-as költségvetését, amelynek főösszege 49,6 milliárd forint.

A határozat tizenegy Fidesz-KDNP-s igen szavazattal, az MSZP-LMP-Párbeszéd-frakció három nem szavazata ellenében és a négytagú Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek képviselőcsoport tartózkodása mellett született meg.

A büdzsé főbb számait Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester már február elején, a költségvetési javaslat benyújtásakor ismertette. Veszprém a költségvetés 50,3 százalékát fordítja fejlesztésekre, 49,7 százalékát pedig működésre.

Idén megújul az egykori gyermekkórház, a Ruttner-ház és Auer Lipót szülőháza, illetve a Zöld Város program és sikeres közbeszerzés esetén a Kiskúti-csárdát is felújítják.

A működési kiadások a büdzséből 24,4 milliárd forintot tesznek ki, sportcélokra ennek hat százalékát, köznevelési feladatokra tizenhat százalékát, szociális és egészségügyi feladatokra tizenhárom százalékát, városműködtetésre huszonegy százalékát, igazgatási, gazdasági és informatikai feladatokra tizenegy százalékát, közművelődésre és kultúrára húsz százalékát, állami kötelezettségekre pedig tizenhárom százalékát fordítják.

A veszprémi gazdasági társaságok teljesítményének köszönhetően az adóbevételek a tavalyihoz képest 2,4 milliárd forinttal nőnek, a büdzsé lakossági adóemeléssel nem számol, azonban tartalmazza a forrást arra, hogy a 65 éven felüliek körében bővítsék a lakásfenntartási támogatást.

A költségvetésben az energiaárak emelkedéséből adódó 1,4 milliárd forint plusz kiadásra is rendelkezésre áll a forrás.

(MTI)