A kínai akkumulátorgyár környezeti hatásait bemutató adatok közlésével, már több személy is elvesztette hitelességét, de az utóbbi, a vízfelhasználás mennyiségével kapcsolatos „téves” adatközlés, már egyes szervezetekkel szemben is bizalmatlanságot ébresztett – fogalmaz közleményében a Civil Fórum Debrecen Egyesület.
Mint írják, korábban a „Biztonsági jelentést” is javítani kellett, mivel már abban is magasabb vízfogyasztás volt megjelölve, amelynek magyarázata során szintén adatközlési hibára hivatkoztak.
Egyesületünk változatlanul szeretné, ha a debreceniek pontos képet kapnának a kínai gyár tevékenységéről, ugyanakkor megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy ilyen kiemelkedően fontos ügyben sorozatos hibák és tévedések derülnek ki. A rögtönzött magyarázat még inkább kérdésessé teszi a háttérben működő szakmai szervezetek pártatlanságát, kompetenciáját.
Közös kincsünk, a város vizeinek felhasználása oly mértékben került az érvelések középpontjába, hogy az igazság kiderítése és a felhasználandó mennyiség pontos megismerése közös érdek – olvasható a civilek közleményében.
Figyelemmel arra, hogy ez már az önkormányzatot és cégeit is érinti, ezért szükségesnek tartjuk önálló vizsgálóbizottság létrehozását, amely meghallgathatja a Debreceni Vízmű Zrt., a tervező cég, a DIF Kft. és a Hivatal álláspontját az adatszolgáltatásról
– írják.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület bízik abban, hogy valamennyi képviselő, pártállástól függetlenül támogatni fogja ezt a javaslatot.