Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország – mondta a miniszterelnök vasárnap, a Himnusz elkészültének kétszázadik évfordulóján Szatmárcsekén tartott ökumenikus istentiszteleten.
Orbán Viktor kijelentette: “mi mondjuk meg, ki jöhet be, ki maradhat itt; ki élhet velünk és ki nem, és mi akarjuk meghatározni azt is, hogyan kapcsolódhat össze az életünk a szomszédainkkal”. “Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások”, és ezt a másságot a magyar kultúra adja – mondta a miniszterelnök. A kormányfő beszédében üdvözletét küldte a “pannon Veszprém városának”, amely mostantól Európa kulturális fővárosa, bizonyítva Antall József egykori miniszterelnök kijelentését, miszerint “magyarok vagyunk, tehát európaiak”.
A Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről, kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Szatmárcsekén, a magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten mondott beszédében.
A kormányfő azt mondta: Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk magyaroknak is – mint minden keresztény népnek, amely érti, mi a bűn és a megbocsátás – jó okunk van a bűnbánatra. “Mi magyarok sem vagyunk bűntelenek. Hibáink és fogyatékosságaink is számosak. A kérdés csak az, mit kezdjünk ezzel a fel- és beismeréssel.” – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: “Talán térdeljünk le a focipálya közepén? Vagy döntsük le nagy elődeink szobrait? Tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? Vagy hagyjuk, hogy az önjelölt, hazátlan és liberális cenzorok megrostálják és átírják a magyarok történelmét?” Leszögezte, Kölcsey mást mond, papírra veti a magyar történeti irodalom legfontosabb mondatát: “Megbűnhődte már e nép a múltat és jövendőt”.
A magyar kultúra napja alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten a kormányfő ünnepi beszédében kiemelte: “ezért nem tudnak csapdába csalni ma sem azok a szirénhangok”, amelyek arra csábítanak, hogy “álljunk a történelem jó oldalára”. Úgy fogalmazott, “ezért nem szédülünk bele az egyre véresebb háború örvényébe, ezért akarunk tűzszünetet, tárgyalásokat és békét”. A magyarok megtanulták, hogy a történelem jó és rossz oldalát azok a nagyhatalmak fogják meghatározni, amelyek utóbb felülkerekednek, és őket a legkevésbé sem érdekli, mi a jó, vagy mi a rossz a magyaroknak – vélekedett. Orbán Viktor szerint ezért “nekünk a legbonyolultabb és legnehezebb helyzetekben is a történelem magyar oldalán kell maradnunk”.