Milyen az, ha a játékvezetők mutatják meg a futballtudásukat? Ez kiderül a hétvégén, ugyanis szerepükből kibújva, mintegy 400 labdarúgó játékvezető méri össze focitudását két napon keresztül a Pick Arénában a Sípmester Fesztiválon.
Az esemény több szempontból is érdekes, portálunknak ez az első vármegyés meghívója. A sajtóközlemény ugyanis így szól: “19 vármegye és Budapest legjobb sípmesterei mellett profi és nemzetközi szinten is jegyzett játékvezetők is látogatásukat teszik január első hétvégéjén Szegeden”.
Már 16. alkalommal rendezik meg a Sípmester Fesztivált, aminek idén Szeged ad otthont. A 20 csapatos mezőny tagjai először ötfős csoportotokban küzdenek egymással, majd egyenes kieséssel dől el, hogy ki nyeri meg a győztesnek járó vándorkupát.
„A játékvezető társadalom már kiéhezett erre a tornára” – ezt nemrégiben nyilatkozta Kalmár László, a Csongrád-Csanád – még nem vár – megyei Játékvezető Bizottság elnöke. A pandémiás helyzet miatt 2020-ban és 2021-ben el kellett halasztani a Sípmester Fesztivált, ezért nem csoda, hogy idén nagy a várakozás.
A nagymúltú eseményen a szokásokhoz híven gálamérkőzést is rendeznek, ahol Szeged legeredményesebb sportolói mérkőznek meg a megyei játékvezető bizottságok elnökeivel. Többek között játszani fog a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Molnár Tamás, a több mint 100-szoros válogatott kézilabdázó, Vadkerti Attila és a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet szerző kenus, Vajda Attila is.
Az első csoportmérkőzések 7-én, szombaton reggel 8 órakor kezdődnek, majd vasárnap a helyosztókkal folytatódnak a küzdelmek. A mérkőzéseket párhuzamosan, egymás melletti pályákon játszák.
A részletes program a Sípmester Fesztivál weboldalán, illetve a hivatalos Facebook oldalán olvasható.
Nyitókép: Frank Yvette