Nem mindennapi faültetés zajlott a héten Debrecenben. A Füredi Kapunál ültettek el 6 darab japán díszcseresznye fát csütörtökön, ám a szokásos politikusi pózokon túl most valami igazán egyedi színt is sikerült belevinni az eseménybe.
A már lassan megszokott lapátolós képek mellé egy igazi ínyencség is került, hiszen Katona Erzsébet önkormányzati képviselő és Balázs Ákos alpolgármester egy új címet is kapott.
Katona Erzsébetet „mester szintű őrangyallá” Balázs Ákost pedig különleges fokozat nélküli őrangyallá avatták. Mindkettejük megkapta a tiszteletbeli lakó címet is.
A különleges tisztség előtörténete Katona Erzsébet magyarázata szerint az lehet, hogy az itt élő közel 2000 lakossal, a társasházi képviselőkkel immár 3 éve szoros együttműködésben fejlesztik a természeti és az épített környezetet.
A képviselőnő arról is beszámolt, hogy a területen elkészült az a 30 méteres, gyeprácsos parkolóbővítés is, melyről az alábbi cikkben olvashatnak.
Gyeprácsos parkolót építenek a Füredi Lakóparknál Debrecenben
“Nagyon fontos, hogy a fákat együtt ültessük el azokkal a közösségekkel, akik a különböző városrészeken élnek és nap mint nap élvezni fogják ezeknek a fáknak a kedvező hatásait” – emelte ki Balázs Ákos alpolgármester az eseményről szóló sajtótájékoztatón.
A Debrecenben elültetett fák 40 ezer ember számára termelhetnek elegendő oxigént
Meglátása szerint a városszerte elültetett tízezer fa évek múlva akár napi szinten 8000 gépjármű káros hatását semlegesítheti, és 40 ezer ember számára termelhet elegendő oxigént, éves szinten pedig 45 tonna port foghat meg. Emellett a véderdősítés mintegy 200 ezer ember számára termel majd oxigént.
Kiemelt képünk illusztráció.
Fotók: Katona Erzsébet, Balázs Ákos