Tokodi László debreceni Domonkos-rendi szerzetes, a „Szólj be a Papnak” mozgalom egyik alapítója, 2015 óta felszentelt pap. Vele készült interjúnkban beszélgettünk Isten létezéséről, lombikprogramról, homoszexualitásról, és arról is, hogy lenne-e olyan ügy, amiért utcára vonulna.
Elkerülhetetlen az első kérdésünk. Miért lettél pap?
Az általános iskolában ismertem meg azt, hogy mi is az a papság. Nagymamámmal jártam templomba, és egy atya személye volt az, ami mélyebben megérintett. Nagyon közvetlen volt, és már akkor megfordult a fejemben, hogy esetleg pap leszek. Csonka családban nőttem fel, és az édesapám hiánya nagyon meghatározó volt számomra. Emiatt az a gondolat élt bennem, hogy nem érdemes megházasodni, ha az úgyis válással végződik majd. Nem lehet megbízni egy nőben, mert bármelyik pillanatban azt mondhatja, hogy “ne folytassuk tovább, ennyi volt”. A házasság két félen múlik, a papság pedig egyemberes intézmény. Ha én igent mondok, az Isten sosem fog nemet mondani. Ő mindenhová elkísér majd, hűséges lesz hozzám, biztonságot ad. Persze ez egy hamis, téves hozzáállás volt a részemről, ami egy rossz tapasztalat hatására alakult ki. És amikor felmerült bennem, hogy teológiát kellene tanulnom, az atya azt javasolta, hogy először végezzek egyetemet, legyen egy szakmám. Nem erre a válaszra számítottam, de akkor még nem tudtam, hogy miért mondta ezt.
Lehet, hogy ez egy szűrő volt, hogy aki igazán akarja, az marad, aki pedig nem, az lemorzsolódik?
Lehetséges, de most már azt mondom, hogy ez az elhívatás nem csak az akaraton múlik, hanem kell hozzá egyfajta érettség is. Egy tizennyolc éves fiú még nem az, bármennyire is akarja a papi pályát. Meg kell tanulnunk, hogy ne az érzelmeink vezessenek egy döntés meghozatalában. Főleg a mai világban, amikor az emberek legtöbbször érzelmi alapon határozzák el magukat bármire, majd pedig nagy hibákat követnek el. Akkor mi alapján kellene döntést hoznunk? Az értelem, a ráció alapján. Végig kell gondolni az érveket, nem szabad az érzelmekre hagyatkozni, mert azok nagyon változó dolgok. Ha például fellángol a szerelem, az egy nagyon jó dolog, de csupán arra nem lehet építeni a házasságot. Értelemmel kell felismerni azt, hogy nekem és a másiknak is mi lesz jó. Meg kell hozni egy döntést. Ha családot szeretnék, az is egy döntés? Igen, az. Viszont ha csak ösztönös módon csinálja az ember, ha csak erre épít, akkor ez nem fog működni. Látjuk is, hogy nagyon sok válás van. Megeshet, hogy egy ilyen kizárólag érzelmi alapra helyezett kapcsolat csak a szexre koncentrálódik, és így érdekkapcsolattá válik.
Az rossz, ha valakinek több partnere van élete során?
Ezt így nehéz megítélni. A kérdés az, hogy hogyan került bele abba a helyzetbe. Ezért kell nagyon átgondolni, hogy kivel házasodik az ember. Persze ez nem azt jelenti, hogy az első partner, vagy nevezzünk inkább kedvesnek, lesz az a személy, akivel összekötjük az életünket. A Teremtés könyvében is így fogalmaz a Jóisten, hogy társul adja a feleséget a férfinak. Az, hogy a házastársát valaki az első kapcsolatában ismerte-e meg vagy sem, az mindegy.
Akkor lehet próbálkozni, mielőtt az igazit megtaláljuk?
Igen, lehet, de attól függ, hogy mit próbálunk meg. Isten tanítása elég világos, mert csak házasságon belül engedélyezi a gyermek nemzésére szolgáló egyesülést. Ezt a fajta kapcsolatot, mint intézményt nagyon védi az egyház, ez így természetes, és ennek így kell történnie. A nő és a férfi hoz egy döntést, hogy hűségesek lesznek egymáshoz, és csak egymással élnek szexuális kapcsolatot. De ehhez az elköteleződéshez mindkettejüknek érettnek kell lenniük, anélkül nem lehet. Amikor tizennyolc éves voltam, én sem voltam még érett ahhoz, hogy jó döntéseket hozhassak, mert nagyon sok érzelem befolyásolta az életemet.
Mikor sikerült meghoznod a saját döntésedet?
Amikor egyetemre jártam. Azokban az években nagyon sok minden letisztult bennem, és ki tudtam mondani teljesen érdekmentesen, hogy ezt tudom vállalni. Az egyetemekre jellemző, hogy pezsgő az élet, hogy buliznak a diákok.
Te is részt vettél ezekben?
Nem. Meg lehet ezt úszni, pedig kollégiumban laktam én is. Sosem néztem pornót, nem volt párkapcsolatom sem, és még szűz vagyok. Most sokan azt gondolhatják, hogy egy barom vagyok, mert nem éltem ezekkel a dolgokkal, de én meghoztam egy másfajta döntést. Ha nem így teszek, és szerettem volna egy nőt, akkor is a házasságig vártam volna a szexszel. Ami persze biztosan nehéz feladat, de megküzdöttem volna azért, mert fontos, hogy a házasságban váljunk majd eggyé. Akkor már nem fenyeget az a veszély, hogy külön válhatunk, hiszen mindketten megtettük azt az ígéretet, hogy hűségesek maradunk a halálunkig. Ehhez a fogadalomhoz tartanunk kell magunkat, mert nyilvánosság előtt, tanúk előtt vállaltuk. Ásó, kapa, nagyharang, és nyilvánosan megfogadtuk egymásnak a hűséget.
De akkor azok is maradunk?
Ezzel még nem, de ad egyfajta elvárást magunk felé, hogy ezt mások előtt nyilvánítottuk ki. A becsület megköveteli tőlünk, hogy hűségesek legyünk ahhoz, amit kimondtunk. Bár sajnos mostanában a szavak értéke majdnem egyenlő a nullával, aminek nem kellene így lennie. Ha valamit megígérek, kimondom az esküvőn, aztán pedig megszegem, akkor ott nem is gondoltam komolyan? Azt látom, hogy nagyon könnyelműen használjuk azt a szót, hogy esküszöm. Ez nem a szó, hanem az ember hibája. Nem lehetne csak úgy bármit kimondani, de ha már megtettük, akkor azt a Jóistennek ígértük meg.
Te is ígéretet tettél Istennek?
Az egyetemen volt egy élményem, ami megváltoztatott bennem mindent. 2005. június 20-án olvastam a szentírásban egy zsoltárt, és az nagyon megérintett. Így szólt: „Mert kiválasztotta magának az Úr Jákobot, Izraelt a maga birtokául.” Ennek igazából semmi köze a papsághoz, de nekem ott és akkor ezen keresztül Isten azt mondta, hogy most téged választalak, azt akarom, hogy az enyém legyél.
Istennel való találkozás volt?
Igen, egy nagyon személyes, és meghatározó élmény. Onnantól kezdve számomra nem kérdés mind a mai napig, hogy mit kell csinálnom. Egy kicsit olyan, mint amikor egy férfi szerelmet vall egy nőnek, majd megkéri a kezét, és várja a választ, hogy igen, vagy nem. Isten is feltette nekem ezt a kérdést, és én azt választottam, hogy együtt menjünk tovább. Ekkor már nem az volt bennem, hogy megvetettem a házasságot vagy, hogy nem szerettem a nőket, én Isten mellett döntöttem, ami egy teljesen más motiváció. Tudatosan hoztam meg, hogy lemondok a nőkről, akik gyönyörűek. Ez a döntés olyan, mint amikor a férfi választ egy nőt, és lemond a többiről. Nem lesz második, harmadik, csak a választottja. Ezért is nagyon fontos lenne a házassági felkészítés, ahol segítjük ezt a komoly elhatározást, hogy ők egymást válathassák. Sokan nem is tudják, hogy mire vállalkoznak.
Te a Domonkos-rendet választottad.
Igen, mert nagyon fontos számomra az igehirdetés, az evangelizáció, hogy prédikáljak, beszéljek Istenről az embereknek, mert ez az életem értelme. Elmondjam azt, hogy nekem is sok mindent tett helyre a Jóisten az életemben, és erről szeretnék beszélni, hogy az emberek tudják, nincs baj. Akármi történik az életben, az valahogy helyrehozható, és Istennel úgy lehet boldog ember, hogy azt nem tudja elvenni tőle senki sem.
Mi a megoldás az elkövetett bűnökre?
A bocsánatkérés és a vezeklés. Az ember vezekel, de úgysem tudja a bűneit levezekelni. Nem válthatjuk meg magunkat, Jézus, a megváltó az egyetlen esélyünk. Az viszont biztos, hogy a bűnünk, akármilyen legyen is az, áldás forrása is lehet a későbbiekben, ha Isten elé visszük.
Mit gondolsz, őszinték a megtérések?
Ezt nem tudom, és semmi alapom nincsen, hogy megítéljem. A megtérést az ember végzi, és a Jóisten látja. Megtérni azt jelenti, hogy az ember számot vet az életével, és leteszi a bűnt, megpróbál változtatni, és másképpen fog élni.
A bűn felismerésénél az a legfontosabb, hogy tudomásul vegyük, ha elkövettük?
Igen. De azt is fontos belátni, hogy a bűn létezik, mert egyeseknél ez is kérdéses.
Amikor pappá szenteltek, te mit választottál a jelmondatodnak?
2015-ben szenteltek római katolikus pappá mint domonkos szerzetest. Nagyon szeretem XVI. Benedek pápát, és az ő hatására választottam azt a jelmondatot, hogy „Isten, az igazság munkatársaivá válni”. Az igazság egyenlő Istennel. A veritas kifejezés a rendem jelszava, ami a valóságot is jelenti, mert ha látom az igazságot, akkor a valóságnak megfelelően fogok cselekedni is. Ehhez viszont a tiszta lelkiismeretet kell megszereznem, mely alkalmassá tesz engem arra, hogy az igazság szerint éljek és cselekedjek.
Az évek során megfogalmazódott benne olyan gondolat, hogy vajon jó döntést hoztál-e?
Soha nem kételkedtem abban, hogy jó döntést hoztam. Az Isten igenje, ami ezt erősen megalapozza bennem. Ilyen értelemben nem volt sohasem megingás bennem. Az alkalmasságomat viszont már sokszor megkérdőjeleztem. Olyankor megkérdezem Istent, nem látja, hogy ezt nem tudom megtenni, nem értek hozzá?
Amikor ott a dilemma benned, és beszélgetsz Istennel, hogyan kapsz bizonyosságot arról, hogy jó az út?
Nem arra kapok választ, hogy jó-e az út, sosem ez volt a probléma, hanem az, hogy én alkalmas vagyok-e. És a Jóisten mindig mondja, hogy nem vagyok az, de nem is azért hívott magához. Szeret engem, így ahogy vagyok, bűnösen, ezekkel a tulajdonságokkal, amik nekem vannak. Megnyugtat, és innentől kezdve én ezt vállalom. Így mondott rám igent, és így kellek neki papként is. Kudarcként fogtam fel sok mindent, de már nagyon sok mindenben formálódtam. És hogy pap vagyok, már soha többé nem tudom letörölni, az maradok örökre.
A kudarcok önismereti problémákból adódnak?
Persze, hiszen mindenkiben megvannak. A Jóisten ebben szeretne vezetni, fejleszteni, hogy nézzek magamba, mert nem vagyok annyira szörnyű. Lássam meg az értékeimet, hogy ne csak a teljesítményeimet nézzem. Mert a mai világban minden ettől függ, hogy van-e pénzed, kocsid, nőd, állásod, hatalmad, mert akkor leszel értékes. De kérdem én, hogy egy szellemi fogyatékos, aki nem tud semmit tenni, ő értéktelen? A társadalom szerint igen, és el kell vetetni a terhesség elején, mert csak teher lesz a családnak, társadalomnak és szenvedni fog. De a Jóisten nem így gondolkodik. Ő teremtette meg azt az embert, és nem érdekli, hogy milyen, mit csinál, akkor is egy érték. Eredendően jó? Igen, eredendően jó. Mindannyian erre a szeretetre vágyunk, nem? Hogy engem szeressenek és ne a tulajdonságaimat.
Állást foglaltál az idei országgyűlési választások előtt, hogy kire ne szavazzanak az emberek. Azt viszont nem mondtad, hogy kire voksoljanak. A Fideszre szavazásra buzdítottad az embereket?
Nem, én csak gondolkodásra buzdítottam az embereket. Nekem nem az volt a lényeg, hogy kinek a fotóját húztam át a videómban. Például Márki-Zay Péter melegházassággal kapcsolatos kijelentése számomra nagyon súlyos volt. Ő külön akarta választani az egyházat és a valóságot.
Részlet Laci atya választás előtti videójából.
A szöveg valahogy így volt, hogy katolikusként nem, de politikusként támogatja a melegházasságot. Ilyen nincsen. Mintha azt mondaná, hogy férfi és nő is vagyok egyszerre. Persze lehet ilyet állítani, de a biológiában nem így működik. Az emberek férfinak vagy nőnek lettek megteremtve, a Biblia is így fogalmaz, és ezt is látjuk.
Válasszuk ketté a nemi orientációt meg az identitást. Azt vallod, hogy senki nem születik saját neméhez vonzódónak, de az nem lehet, hogy Isten így teremtett meg minket? Hol válik el a teremtés és a szabad akarat?
Isten akarata az, hogy minden a maga természetének megfelelően működjön. Eltérhetünk az akaratától, de az már nem szolgálja a mi javunkat. Lehet csinálni nagyon sok mindent, csak nem érdemes. Élhetek én egynemű kapcsolatban, de az nem az én javamat fogja szolgálni. Mert az Isten nem így teremtette meg az embert. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy ez jó, de a valóság nem ez. Ettől még az érzések és a vonzalmak megmaradnak. Igen, de mennyi mindent érez az ember egyszerre? Ha ezt mind kifejezné, akkor az nagyon szörnyű lenne. Bárkiben fellángolhat a harag, és ha ezt meg is valósítja, akkor sokan megölnék egymást. Úgy éreznék, hogy joguk van hozzá és az érzelmeik ezt diktálják. És akkor mi ne akadályozzuk meg?
De kit sért meg azzal valaki, ha egy hozzá hasonló nemű iránt vannak érzelmei?
Nem a sértésről van szó, hanem arról, hogy maguknak ártanak. A természet ellen cselekszenek, mert a homoszexualitás az emberi természettel ellentétes. A természet törvényei egyrészről nagyon jól működnek, és van egyfajta logika bennük, másrészről pedig vannak benne hibák is. Ezekre rájöhetünk , de mindig fontos megvizsgálni, hogy hogyan, és milyen hatás alapján alakultak ki.
Mi alapján lehet megfejteni, hogy kinek és miért alakul ki?
Ezeket ki kell és ki lehet kutatni. A homoszexuális hajlam legalább három hatás összessége miatt alakulhat ki, amelyek egy-egy embernél eltérő arányban vannak jelen. Az első a hajlandóság, ami a genetikára vezethető vissza. A második pszichikai okok következménye, vagyis hogy milyen hatások érnek valakit otthon, az iskolában. A harmadik pedig a társadalmi, ideológiai tényezők hatása.
A homoszexualitásra való hajlamot sem Isten teremtette?
Nem, ez a bűn miatt megromlott világ egyik jellemvonása. Minden ember heteroszexuális, de vannak, akik homoszexuális hajlamúak. Alapvetően mindannyian a szeretet megtapasztalására vágyunk. Ha ez nem valósul meg helyes módon mondjuk egy apa-fia kapcsolatban (például mert az apuka elhagyta a családot), a gyermek fogékonyabb lesz rá, hogy ezt az apai szeretetet egy másik férfi ölelésétől remélje. És ennek hatására esetleg elindul a homoszexualitás irányába.
Ha valaki rájön, hogy hogyan alakult ki nála a hajlam, utána ez megváltoztatja benne azt, hogy kihez fog vonzódni?
Ez önmagában még nem, mert utána a kiváltó okot még meg kell gyógyítani. Ez nem egy csettintésre megy, hanem vissza kell térnie a forráshoz. Istennel ez az út sokkal könnyebben megy, mert ő feltétel nélkül szereti. Nem kell pótszeretetet keresnie, fel kell fedeznie igazi önmagát, és el kell indulnia egy úton, ahol majd egyértelművé válik számára, hogy mit kell csinálnia. Meg kell tanulnia összehangolni az érzelmeket a valósággal. Ez nagyon fontos, és sajnos nem jön magától. Olyan világban élünk, ahol sajnos a rossz nagymértékben jelen van. Nem Isten hibázott, és az egyház is úgy tanítja, hogy Isten jó világot alkotott, ahol minden csodálatosan működött, de az ősbűn által jött be a rossz. Az egész világba, az atomoktól kezdve, az emberi életébe is. Reményik nagyon szépen írja Istenarc című versében: „Egy istenarc van eltemetve bennem,/S most ásót, kapát, csákányt ragadok,/Testvéreim, jertek, segítsetek,/Egy kapavágást ti is tegyetek,/Mert az az arc igazán én vagyok.” Ezt a bűn által eltemetett arcot kell újra felfedezni.
Az egyház által rendszeresen kritizált lombikprogrammal kapcsolatban mi az álláspontod?
Senkit nem érdekel az álláspontom. A kérdés, hogy mi a valóság? Nem a saját véleményünket kell hangoztatnunk, hanem alkalmazkodnunk kell a valósághoz, az igazsághoz, a természethez és ahhoz, ahogyan a világnak működnie kell. A véleményünket ehhez kell formálni. A lombikprogram egy természetellenes dolog. Az ember úgy lett megteremtve, férfinak és nőnek, hogy gyermeknemzésre alkalmas legyen. Az, hogyha valaki alkalmatlan, annak is több oka lehet, amit meg kell fejteni.
Az ősbűn miatt születik meddőnek valaki?
Igen, amiatt lett az. Ha nincs valakinek petefészke, akkor nem lehet segíteni rajta. De általában nem ez a probléma, hanem az, hogy valami miatt nem működik jól az ő szervezete. Az egyház azokat a programokat támogatja, amelyek az embert gyógyítják, és képessé teszik arra, hogy gyermeket nemzzen. A lombikban ilyen nem történik. Az egyház szerint a férfi és a nő egyesülése nem kerülhető meg. Ez a követelmény ahhoz, hogy gyermek foganhasson, ezért amennyire tőlünk telik, képessé kell tennünk az embereket erre. A lombik viszont egy gyermek-előállító program, mert meghagyja a betegséget, vagyis a nemzőképtelenséget, és így lesz gyermek. És sajnos nagyon sok rossz dolog ered ebből, mert például sok nő halt már meg szülés közben. Lett gyermekük, csak természetellenesen, a szervezetük nem tudta ezt befogadni, mert nem szűrték ki az alapbetegséget.
Akkor azoknak a gyermekeknek meg sem kellett volna születniük?
Ha megfogan egy emberi élet, azt védjük, csak nem mindegy, hogy a fogantatás hogyan történik meg. Lombikprogramban fogant gyermek is ugyanolyan értékes ember, mint az, aki természetesen fogantatott. A szüleik követtek el bűnt ezzel, nem a gyermek.
És az nem lehet, hogy Isten adta azt a képességet, hogy létrehozhassunk utódokat ilyen módon is?
Adott nekünk képességeket, valóban. De, hogy ezeket mi mire használjuk, jóra vagy rosszra, ezt már nem róhatjuk fel Istennek.
Ha hibázunk, elfogad bennünket azzal együtt, de az egyház mintha nem lenne ennyire engedékeny.
Isten elfogad, és az egyház tanítása teljes mértékben szinkronban van vele. Amit tanít, az nem a saját véleménye, hanem Istené. Azt mondja, hogy ha úgy élsz, ahogyan az helyes, akkor jutsz el az örök életre, és leszel boldog. Ezek a tanítások nem ellenünk vannak, hanem biztos utat mutatnak a boldogsághoz.
Ha azt kérik tőled, hogy mutass bizonyítékot Isten létezésére, akkor mit felelsz nekik?
Bizonyítékot nem tudok felmutatni, csak egyfajta következtetést vonhatok le mindenből. Amikor van valami, amit vissza akarunk fejteni, például azt, hogy én honnan lettem, azt tudjuk, hogy magától nem indult volna el. De akkor mi indította el? Ha logikai alapon próbáljuk megnézni, akkor mindig ott lesz az, és nevezzük bárminek is, aki mindig ott van, és elindította ezt az egészet.
Más vallások is ugyanezt vallják?
Maga a vallás azt jelenti, hogy én valamilyen igazságokat fogalmazok meg, és aszerint élek. A kérdés az, hogy az én halmazomban mennyi van belőle. A katolikus egyházban van az igazság teljességének a megismerési lehetősége. Nem itt van, hanem itt ismerhetjük meg teljesen azt.
Szerinted a katolicizmus a csúcsa minden vallásnak?
Igen, mert minden vallás efelé vezet.
Miért hallgat az egyház a közéleti botrányokról?
Állandóan felemeljük a szavunkat, csak lehet, hogy nem fogalmazunk túl konkrétan. Viszont azt mindig hirdetjük, hogy ne lopj, és ne hazudj. Ez mindenkinek tilos, és minél feljebb van az ember, annál inkább. Nincs különbség a bűn tekintetében a kisiskolás hazugsága és bármilyen miniszter hazugsága között. Csak a társadalomban nagyobb hatása van az utóbbinak, viszont a bűn erkölcsi értelemben ugyanaz.
Mi az oka annak, hogy egyre kevesebb a hívő, vagy a magát vallásosnak valló, és mit lehetne ez ellen tenni?
Receptet nem tudok mondani. Szerintem az egyik oka, hogy meggyengültek az emberi szintek, és elvesztették a kapcsolatot önmagukkal. Olyan világban élünk, ahol nem tudnak gondolkodni már, mert túlsúlyba került náluk az érzelem. Nagyon emocionális társadalomban élünk, amiben persze a vallás is lehet az, de ott az kevés lesz. Jól érezhetik magukat a templomban, és abban a pillanatban még hisznek is, csak ha jön a következő krízis, akkor megtapasztalják a bűnöket. Ami lehet a sajátjuk, vagy bárki másé is. Majd megtörténik úgymond a válás az egyház és köztük, ugyanúgy, mint egy kapcsolatban.
A kormányzati támogatásokról mi a véleményed? Gondolok itt arra, hogy egy egyházi iskola sokkal nagyobb összegű normatív támogatást kap egy diák után, mint egy állami.
Nem tudom, mi alapján osztják ezeket el, de biztos megvan rá az okuk, hogy hogyan teszik meg. Az, hogy nem mindenki egyenlő, az teljesen természetes. Nem minden egyházi iskolának adnék több támogatást, ezt nem így mérném le. Az iskola, és az onnan kikerülő diákok eredményeit nézném, majd azt, hogy milyen a hivatásuk, a családi életük, és ezzel hasznos részei lettek-e a társadalomnak. Ha ezt le tudnám mérni, akkor többet adnék nekik, és nem biztos, hogy egyházi iskoláról lenne szó.
Összeomlana az egyház rendszere, ha megvonná az állami támogatásokat a kormány?
Az egy teljesen normális dolog lenne, és kérdem én, kell nekünk ez a rendszer? Afrikában sincs állami támogatás, mégis olyan jól működnek ott a dolgok. Engem nem a pénzek érdekelnek, hanem az emberek. Az evangélium, a hitem nem függ az állami támogatásoktól. Nekem nem muszáj a templomban miséznem, bárhol megtehetem. Azt nem tudom, miből élnék meg, de valamiből biztosan. Lehet, az építőmérnöki szakmámban dolgoznék, de lehet, hogy másban. Szent Pál apostolnak is sikerült úgy, hogy nem támogatta senki sem. Azt gondolom, hogy akinek ez fontos, az mindenhogy csinálni fogja.
Mit gondolsz, lenne olyan ügy, amiért utcára vonulnának tüntetni a papok?
Bárcsak lenne, mert én nagyon örülnék neki. Azzal az ötezer Magyarországon lévő pappal, kimennénk a Parlament elé, és követelnénk, hogy minden megfogant életet hagyjanak megszületni, annak a tüntetésnek én lennék a szervezője. Persze kérdés, hogy eljönnének-e. Biztosan lenne lemorzsolódás, de az nem is lenne baj. Egy kis tisztulás sohasem árt az egyháznak.
Mit üzennél annak az embernek, akinek az motoszkál a fejében, hogy pap szeretne lenni?
Legyen az. Vállalja nyugodtan, mert ez egy nagyon jó hivatás. De Isten nélkül, és a mellette álló őszinte emberek nélkül biztos, hogy nem fog menni. Akik megmondják neki azt is, hogy lehet, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy elkezdje, és feltárják a hibáit, mellette állnak. Ezt én is elmondhatom magamról, hogy ha nem lennének mellettem a civil barátaim, akkor nagyon nehéz lenne papként élnem. Ha magányos harcos valaki, akkor felejtse el, hogy pap legyen.
– Rontó Judyt, Szilágyi Szabolcs –
