46 szobát alakítottak ki abban az aparmanban , amit november 30-án adtak át Józsán a Rózsás Csárda közelében. A Stay Aparment három emeleten 46 szobával várja a vendégeket – tette közzé Katona Erzsébet képviselő.
A politikus megfogalmazása szerint az apartmannak az ad létjogosultságot Józsán, hogy
az elmúlt években Debrecen jövőjét alapjaiban meghatározó gazdasági-társadalmi folyamatok játszódtak le, számos új vállalkozás települt a városba, nőtt a foglalkoztatottság. A város gazdasági növekedése lakhatási kérdéseket is felvet: a növekvő diák- és munkavállalói létszám miatt erre a kérdésre is fókuszálni kell, ezért fontos a most átadott apartmanszállás.
A Debreceni Önkormányzat hírportáljának információi szerint az épület kivitelezője a Dryvit Profi Kft. volt, akik pályáztak a Technológiai Minisztérium Munkásszállók kialakítása névre keresztelt pályázatán, ahol végül 423 millió forintos támogatás mellett 600 millió forintos önrészt is beforgatva építették fel a 3 szintes szállót.
A cég leírása szerint
A recepció, tágas és világos közösségi terek, étkező, saját parkoló és kültéri pihenőelemekkel gazdagított zöld kert garantálják a vendégek kényelmét és biztonságát. A klimatizált szobákhoz napos erkély, tetőterasz, mini konyha, rendszeres takarító szolgálat, valamint kellemes, otthonos berendezés tartozik.
A Stay Apartman Hotel élhető, kisvárosi környezetben, ugyanakkor az autópályától 5 percre található, a Nyugati és a Déli Ipari parkhoz is közel. A környezetében 400 m-en belül minden szolgáltatás megtalálható, a szupermarkettől az étteremig.
A korábbi látványtervek egyikén, ilyennek álmodták meg.
Fotók: Katona Erzsébet / Bodó Sándor
Ipari parkot és munkásszállót adtak át Hajdúnánáson – miniszteri segítséggel