Pontot tett a lengyelországi rakétaincidens végére Kósa Lajos debreceni fideszes országgyűlési képviselő, aki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke is.
A Hír TV műsorában Kósa arról beszélt, hogy “nagyon fontos a nyugalom, mindenfajta pánikkeltés végzetes lehet, hiszen igazából a lengyelek is vizsgálják még a becsapódás körülményeit”. Jobb körültekintőnek lenni – mondta a politikus.
Kósa Lajos szerint senkinek nem érdeke, hogy eszkalálódjon a háború, és örül annak, hogy mindenki nyugodtan állt az ügyhöz.
Kérdésre válaszolva elmondta, a szövetség légvédelmének fő erejét az Egyesült Államok adja, így ők minden repülőt, majdnem minden repülő tárgyat tudnak, honnan indul, hova megy.
“Tehát a mai kor követelményei szerint az nagyon vadregényes, hogy egyszer csak megjelenik a semmiből valami repülő eszköz, és akkor becsapódik, ez nem szokott lenni”
– fogalmazott.
Vétlen berepülés volt a lengyel eset, ahogy a nyár elején Magyarországon átrepült drón esetében sem jeleztek a rendszerek.
“Ha úgy tetszik, gellert kapott légvédelmi rakétáról van szó”
– mondta a fideszes tévécsatornán Kósa Lajos.