A városi közgyűlésen, az energiaválsággal kapcsolatban fontos döntéseket hoztak meg.
A villamos energia, gázenergia, távhőenergia és az üzemanyag árak vonatkozásában robbanásszerű emelkedése miatt, úgy döntöttek, hogy számos közintézményt határozatlan ideig bezárnak, mert a költségvetés nem bírná el ezen intézmények energiaszámláit fizetni.
A nem lakossági távhődíjak rendkívüli emelkedése a megyeszékhelyen 16-szoros emelkedést jelent. A teljes önkormányzati szektor, ha ugyanakkora hőmennyiséget használna fel, mint korábban, akkor az eddig bruttó 314 millió forintról 2,9 milliárd forintra emelkedne a távhődíja. Az elektromos áram vonatkozásában 2022. december 31-ig rendelkezik az önkormányzat érvényes, egy évre kötött közbeszerzési szerződéssel. A jelenlegi 60 Ft/kWh díja várhatóan 240 forint körüli összegre fog emelkedni a 2023-as évre, így négyszeres lesz az áremelkedés, több mint 1 milliárd 160 millió forintba kerül majd az elektromos áram. A földgáz vonatkozásában már most 6-7-szeres áremelkedést mutatnak a számok, a helyi tömegközlekedés 2021-ről 2022-re 500 millió forinttal emelkedik, majd az idei 1,8 milliárd forintos összeg 2023-ra akár 3,3 milliárd forintra is nőhet.
„A kormány semmilyen módon nem hajlandó mentőövet nyújtani sem az önkormányzatoknak, sem pedig a vállalkozásoknak, nagyon komoly problémákat okoz. Nyilván elsődleges célunk ellenzéki képviselőként nekünk is az, hogy a munkahelyeket megőrizzük és lehetőség szerint a szolgáltatások a megfelelő minőségben tovább működjenek a városban, de nyilvánvaló, hogy ilyen következményeket nem tudunk támogatni, amelyeket kénytelen egyébként az önkormányzat meghozni ebben a kényszerhelyzetben” – nyilatkozta Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője.
Néhány intézmény bezárásáról már lehetett tudni, ilyen a Városi Uszoda, a Júlia Fürdő és a Fürdőház. Az uszoda esetében a távhődíjak évi bruttó 36 millió forintról bruttó 431 millió forintra növekedne a korábbi felhasználás esetén. Az Aquarius Élményfürdő 2023. január 9-től működését határozatlan időre szünetelteti, a gyógyászati részleg a tervek szerint változatlanul tovább üzemel. A Continental Aréna november elsejétől szünetelteti működését, a már lekötött időponttal rendelkező rendezvényeket abban az esetben tartják meg, ha a rendezvény szervezője a közüzemi költségek teljes megtérítését vállalja. Az Atlétikai Centrum a korszerű fűtési rendszere miatt nyitva marad, így a sportszakmai munkának itt biztosítanak helyszínt, valamint a Bencs László Szakképző Iskola és a Bem József Általános Iskola tornatermeiben. A Móricz Zsigmond Színház december 16-tól bezár, a Bencs Villa december elsejétől. A Nyíregyházi Állatpark november 7-től csökkentett nyitvatartás mellett, naponta 10 és 15 óra között várja majd a látogatókat. Az Ózoon Hotel és a Pangea Hotel november 7-től nem fogad vendégeket, a Hotel Dzsungel marad nyitva a turisták előtt. Zajlik a közvilágítási rendszer auditja, viszont a közlekedési csomópontok és a gyalogátkelőhelyek folyamatosan ki lesznek világítva, a működő világítótestek számának csökkentésével tervezi az önkormányzat a megtakarítást elérni. Az egyébként is felújítás alatt álló Jósa András Múzeum is zár november elsejétől, a Sóstói Múzeumfalu az éves munkatervének megfelelően november 15-től bezár, a dolgozók munkavégzésének helyszíne a Kállay Gyűjtemény lesz. Szintén bezár a Váci Mihály Kulturális Központ főépülete és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Szabadság téri épülete is. A könyvkiadó automatán keresztül a kölcsönzés folyamatosan biztosítva lesz. A kulturális intézmények távhődíja egy évre vetítve 83 millió forintról, változatlan hőfogyasztás mellett 830 millió forintra emelkedne.
Az alábbi intézmények zárnak be határozatlan időre:
INTÉZMÉNY NEVE | NYITVA TARTÁS FELFÜGGESZTÉSE |
EISMANN Városi Uszoda | 2022. október 6. napjától |
CONTITENTÁL Aréna | 2022. november 1. napjától részlegesen |
Atlétikai Centrum | Nyitva |
Móricz Zsigmond Színház | 2022. december 16. napjától |
Bencs Villa | 2022. december 1. napjától |
Júlia Fürdő | 2022. október 9. napjától |
Fürdőház | 2022. október 9. napjától |
AQUARIUS Élményfürdő | 2023. január 9. napjától |
Szindbád | 2022. november 1. napjától |
Jégpálya | 2023. január 1. napjától várhatóan |
Nyíregyházi Állatpark | 2022. november 1. napjától rövidített nyitva tartás 10:00-tól 15:00-ig |
Ózoon Hotel és a Pangea Hotel | 2022. november 7. napjától zárva |
Hotel Dzsungel | Nyitva |
Pál Gyula Terem | Nyitva |
Kertvárosi Közösségi Ház | Nyitva |
Mandabokori Művelődési Ház | 2022. november 1. napjától |
Vajdabokori Művelődési Ház | 2022. november 1. napjától |
Butykai Közösségi Ház | 2022. november 1. napjától |
Jósavárosi Művelődési Ház | 2022. november 1. napjától |
Váci Mihály Kulturális Központ Főépülete | 2022. november 1. napjától |
Nagyszállási Közösségi Ház | 2022. november 1. napjától |
Kistelekiszőlői Művelődési Ház | 2022. november 1. napjától |
Alvégesi Művelődési Ház | Nyitva |
Kölyökvár | 2022. november 1. napjától |
Városmajori Közösségi Ház | 2022. november 1. napjától |
Borbányai Művelődési Ház | Nyitva |
Városi Galéria | 2022. november 1. napjától |
Jósa András Múzeum | 2022. november 1. napjától |
Sóstói Múzeumfalu | 2022. november 15. napjától |
Pálinkaház | 2022. november 1. napjától |
Kállay Gyűjtemény | Nyitva |
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár | 2022. november 1. napjától |
Vécsey utcai fiókkönyvtár | Nyitva |
Örökösföldi fiókkönyvtár | 2022. november 1. napjától |