Az intézménybe hatszáznál is több diák jár, akik a nyári szünetet követően korszerű körülmények közé térhetnek vissza tanulni a Szabó Kálmán utcára – tette közzé az önkormányzat közösségi oldalán. Az iskolát Barcsa Lajos, alpolgármester segítségével adák át kedden.
Az iskola megújítását összefogó beruházás még 2020 végén indult. A Petőfi legutóbbi épületét 1982-ben adták át, így a fejlesztésének egyetlen célja, hogy az itt tanuló diákok egy modernebb, jobb épületegyüttesben folytathassák tanulmányaikat – nyilatkozták korábban.
Az is hozzátették, hogy területen megújulnak a zöldfelületek és egy játszóparkot is építenek.
A mintegy 1,22 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően három épületrész átjárható lett. Az épületben a vizesblokkok is lecserélődnek. A nyílászárók cseréjével az épület sokkal hatékonyabban kezeli az energiát. Új tantermek, könyvtár és csoportszobák épültek.
Nézzük, hogy néz ki belülről az épület:
Nagyvolumenű iskolafejlesztés – Végre megújul a Petőfi a Homokkertben
Új csoportszobák és játszópark is lesz a Petőfiben – Friss fotók a helyszínről