Holnap, június 8-án lesz Medárd napja, ami a népi megfigyelés szerint kulcsfontosságú a következő hetek csapadékesélye szempontjából.
A mondás ugye azt tartja, hogy ha Medárd napján esik, akkor 40 napig esni fog. Szó se róla, elfogadnánk ennek a felét is, de nézzük, mit jósol a meteorológiai szolgálat:
A következő napokban többfelé, ismétlődő jelleggel lehet eső, zápor, illetve zivatar is. A légkörben lévő feltételek teljesen adottak a csapadék kialakulására, de ha megnézzük a valószínűségi térképeket, ismét a Dunántúlon, illetve a középső országrészben van nagyobb esélye a jelentősebb csapadéknak.
Sajnos ismét a kritikusan száraz területeken van kisebb esélye a csapadéknak, illetve ott inkább lokális, záporos jellegű csapadék lesz a meghatározóbb, így inkább csak a lokálisan mérséklődhet az szárazság – írják.
Aszályhelyzet június 7-én:
De miért maradnak ki a keleti területek a bőséges csapadékból?
A rövid válasz annyi, hogy a frontok (általában) nyugat, északnyugat felől érkeznek. A mostanában gyakran bekövetkező hullámvetés következtében pedig szimplán „elfogynak”, jelentősen legyengülnek, mire a keleti térség fölé érnének
– írta közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.