Ötletpályázatot hirdettek debreceni középiskolásoknak, amiben olyan programötleteket várunak, amit a diákok szeretnének megszervezni és részesei lenni a strandon – tette közzé Széles Diána, alpolgármester.
Középiskolások részére meghirdetett ötletpályázat elsődleges célja egyfajta tehetséggondozás.
Íme a pályázati kiírás:
A fiataloktól származó ötletek felfedezése, majd a nyertes ötlet megvalósításának mentorálása egyben a jövő kihívásaira is segíthet felkészülni a nyertes diáknak, csapatnak. A tervek szerint a feladat nem ér véget az ötlet beadásával, a nyertestől a megvalósításban is aktív közreműködést várnánk, ezzel is bepillantást nyújtva egy hasonló esemény megszervezésének szépségeibe és nehézségeibe.
A program nem elhanyagolható hatása, hogy az egyébként nehezen megszólítható fiatalok a korosztályuk érdeklődési körébe illeszkedő programokkal, eseményekkel találkozzanak a Strandon.
A tervezett pályázat néhány lehetséges mottója és leírása:
„Szervezd meg a saját strand fesztiválod”
„Tervezd meg a tökéletes strandprogramot”
„Mi strandunk jövőjét Te írod” keressük eseményünk szervezőjét/szervezőit. Ha gondolatban eljátszottál már azzal, hogy milyen programokon vennél szívesen részt a strandon, vagy ha van ilyen ötleted és beszéltetek róla barátaiddal, akkor eljött a TE IDŐD, most minden segítséget megkapsz a megvalósításához.
A kiválasztásnál fontos szerepet játszik az ötlet újszerűsége és a megvalósíthatósága is fontos szűrő feltétel. Tervezhettek akár amatőr/kezdő/nem hivatásos fellépővel is. A benyújtott pályaművek közül szakértő zsűri választja ki a legjobb ötöt, akiknek személyesen is lehetőségük nyílik prezentálni ötleteiket. A személyes prezentáció során a leginkább meggyőző pályázó nyer, és lehetőséget kap ötleteinek megvalósítására az Aquaticum SPA csapatának szakmai támogatásával.
További fontos időpontok és részletek itt.