Nagyrábé is megkapta a megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai-szablyát – jelentette be Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke.
A hajdú-bihariak összetartozásának jelképét a 15. Sárrét Íze Fesztiválon nyújtotta át Pajna Zoltán április 23-án, szombaton. A rendezvényen – a rossz idő ellenére – több mint hatvan főzőcsapat versengett a helyi művelődési ház udvarán. A Hungarikum-pályázatból megvalósuló fesztivál ünnepélyes megnyitóján Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a jelenlévőknek, hogy ismét bizalmat szavaztak neki a választásokon. Tiszai Károly polgármester beszédében a fesztivál értékét hangsúlyozta; szerinte idén a hagyományőrzés mellett az újbóli találkozáson van a hangsúly. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke pedig átadta Nagyrábénak is a megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai-szablyát, mely a hajdú-bihariak összetartozását szimbolizálja.
Fotó: Facebook/Pajna Zoltán