Mándi László, az Egységben Magyarországért szövetség Hajdú-Bihar megye 2-esz számú választókerületének parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatón jelentette be a szövetség közös programjának egy fontos elemét: 2022 után lakáscélú ingatlanok energetikai célú felújítására költsék az Európai Uniótól energetikai korszerűsítésre kapott forrásokat.
A Momentum és az Egységben Magyarországért pártszövetség javaslata, hogy indítsuk újra a magyarországi házfelújítási programokat, de ezúttal EU-s forrásokból.
Azt kevesen tudják, hogy az Európai Unió régóta adna erre pénzt Magyarországnak, csak a Fidesz úgy döntött, ezt közintézmények renoválására költi el. Onnan ugyanis sokkal könnyebb lopni, mintha magánemberek házait és lakásait újítanák fel
– olvasható a politikus közleményében.
Mándi: “A Tócóskertnek és a Tócóvölgynek nem új lakókra van szüksége”
Mándi László úgy látja, Debrecenben országosan is kiemelten sok a felújításra váró panelházak száma. Céljuk, hogy a kormányváltás után ezek a debreceni lakóházak kiemelt figyelmet kapjanak a korszerűsítési programban. Ehhez, és a házfelújítási program kormányváltást követő mielőbbi elindításához kérik a debreceniek támogatását is.
Kormányváltás esetén megnyitjuk az EU-s forrásokat a társasházak és a rossz szigetelésű családi házak felújítására és energetikai
korszerűsítésére. A támogatási rendszert pedig úgy fogjuk kialakítani, hogy a rászoruló háztartások akár minimális önrésszel is elérhessék ezt a lehetőséget. Az önrészt kamatmentes hitellel is segítjük, mert a cél világos: MINDEN magyar lakás korszerűsége érje el a 21. század minimumkövetelményeit.
Az EU-s forrásokból finanszírozott lakásfelújítás nemcsak drasztikusan csökkenti a fűtésszámlát (és egyes esetekben az áramszámlát), de
természetesen szebbé és kényelmesebbé is varázsolja a magyar emberek otthonait. Mert a kényelmes és korszerű otthon egy fejlett országban: alap.