A korábbi évek hagyományaihoz hűen idén ismét adventi programok és kirakodóvásár várja az érdeklődőket Debrecenben.
Advent negyedik vasárnapján Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Tóth László, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa és Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa mondják el ünnepi gondolataikat és gyújtják meg az öröm gyertyáját a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.
Az eseményt élő Facebook-közvetítés keretében lehet megtekinteni 2021. december 19-én – vasárnap – 17.00 órától Debrecen város Facebook-oldalán.
Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni! – hívta fel a figyelmet közleményében a debreceni önkormányzat.
A harmadik gyertyagyújtást a Nagytemplomban ejtették meg múlt vasárnap a rossz idő miatt.