Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület ételosztással egybekötött Morzsapartit tartott Debrecenben.
Az egyesület vezetőjének beszámolója.
A kellemes, napos időben már a kezdés előtt másfél órával elkezdtek gyülekezni a Petőfi téren az ételre várók. Folyamatosan jöttek, többségében kisnyugdíjasok és gyermekes családok.
Többen vittek ételt az otthon maradt családtagjaiknak is. A legvégén még repetát is adtunk, így vendégeinknek hétvégén lesz mit enniük, nem lesz üres az asztaluk. A Morzsaparti végére 200 adag fő ételt osztottunk ki.
A Morzsapartira – hála a jólelkű adományozóknak – változatos étlappal készültünk. Frankfurti husit, tésztával és rizzsel főzött a csapat. A kenyeret és a sok-sok péksüteményt a Diti Pékségtől és a Lipóti Pékségtől kaptuk. Katika nagyon finom süteményeket készített, aminek a gyerkőcök különösen örültek. De kaptak a gyerekek Dörmi szeletet és pudingot is, Ágota, Erika és Rebeka ajándékaként. Minden család kapott a Marnevall Zrt. jóvoltából félkész, fagyasztott hús terméket is. És ahogy egy hétvégi ebédhez “illik”, volt szőlő és alma is, Zsoltinak köszönhetően. Mindenkinek hálásan köszönjük az adományát.
A debreceni Morzsaparti csapat legközelebb november 20-án hívja meg vendégségbe a cívisvárosban élő nehézsorsú embereket. Kérünk, minden jóérzésű honfitársunkat, támogassa, segítse munkánkat.
Kéréseink:
>> Várjuk debreceni pékségek, élelmiszerüzletek, húsboltok, éttermek jelentkezését az együttműködés érdekében,;
>> Várjuk a következő partira a felajánlásokat, ételt, süteményt, tartós élelmiszert korlátlan mennyiségben;
>> Önkéntes segítőket is jó szívvel fogadunk, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit a szegényekért;
>> Számítógépeket, laptopokat örömmel várunk, a legtöbb szegény családban az online oktatás elemi feltételei is hiányoznak;
>> Pénzbeli adományokra is számítunk. Az egyesület számlaszáma:
Egy Morzsányi Szeretet Egyesület; Erste Bank; Számlaszám: 11600006-00000000-93568971
Email-címünk: morzsapartydebrecen@gmail.com.
– Lipcsei Andrea, az egyesület vezetője –