A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkülieket.
Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel: töltött káposztával és friss kenyérrel várták a rászorulókat.
Ahogyan az utóbbi években mindig, most is a kisnyugdíjasok voltak többségben. Egykor az a mondás járta, hogy a csirkefarhát a nyugdíjasok étele. Ma bizony már sok kisnyugdíjas számára a farhát is elérhetetlen luxus, kicsinyke járandóságukból erre már nem futja. Sokan elmondták, hogy ilyenkor hó végén már apró sem igen található a bugyellárisban, a bankszámlájukon pedig hiába keresik a milliókat, ami a KSH szerint ott “kellene”, hogy legyen. Mit tehetnek: vagy a gyógyszereiket váltják ki, vagy esznek. Más lehetőségük nincs. Csak az evésen tudnak spórolni, új ruha, cipő vásárlása elérhetetlen álom a számukra
– olvasható a szervezők közleményében.
Most is sokan érkeztek kisgyermekekkel, szomorú látni a gyerekeket, akik pár éves korukra már megtanulták, hogy nincs. Talán hamarabb tudták ezt a szót, mint az “apa”, vagy “anya”. Mosolyuk még őszinte, mert számukra ez a “természetes”, ebben nőnek fel. Számukra a legszebb ajándék, ha így hétvégén, mindennap meleg ételhez juthatnak. Tudjuk, ez bizony nem mindig sikerül. Sokszor könnyes szemmel nézzük a kislányokat, kisfiúkat, összeszorul a szívünk a gondolattól, vajon milyen élet vár rájuk. A szüleikkel érkező gyermekeket most meglepetés is várta, sok-sok játékkal mehettek haza. Örömük szívbemarkoló volt, amikor a “zsákmányt” mutatták anyunak, apunak.
A 150 adag étel gyorsan elfogyott, jutott mindenkinek ebéd, sajnos repetát nem tudtunk adni, pedig sokan sóvárogva várták. Sajnos egyre több, itt Debrecenben is a szegény ember, az egyesület lehetőségei azonban végesek
– írta Szabó Zoltánné, az egyesület alelnöke.
Legközelebb október 24-én várják vendégségbe a rossz anyagi körülmények között élő embereket, nagy szeretettel.
Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405. Mobil / a hét minden napján/: 30 9841 963
Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. A közleménybe kérik beírni: ételosztás, 2021