Mindenki döntse el, melyik áll közelebb a valósághoz.
A momentumos Szabó Bence arról posztolt tegnap, hogy az Újkert felújítása végtelen történetté vált. Februárban kezdték, azóta sem sikerült befejezni az újkerti “Zöld Város” programot. A helyiek szerint már régóta nem történik ott semmi.
A munkagépek még tavasszal megjelentek, és számos játszóteret, füves területet és járdát túrtak szét az Újkertben. Azután a munkások és a gépek levonultak a területről, és az itt lakók egy ideje már nem láttak senkit dolgozni
– írja Szabó.
Azt is hozzáteszi, ugyanez a helyzet a város több pontján a választások közeledtével rohamtempóban megkezdett felújításokkal. A Tócóvölgy lakói hasonlóképpen várják a végtelenbe nyúlt építkezések befejezését. A kapkodás miatt ezek minőségi kívánnivalót is hagynak maguk után.
Egyértelmű, hogy a városvezetés túlvállalta magát. Képtelenek egyszerre több helyen fejleszteni a várost, és mivel minden figyelmük a BMW környezetének beruházására irányul, teljesen beragadtak a lakosság életkörülményeinek javítását célzó fejlesztések
– állapította meg a momentumos képviselő.
Eközben Papp László a nyugati kiskörút építéséről számolt be közösségi oldalán, és azt írja, jól haladnak a III. ütem munkálatai.
Elkészült az útalap egy része és kiemelt szegély is épült, a talajcsere és a régészeti feltárás mellett pedig több helyen folyamatban vannak a közműépítési munkák. A beruházás eredményeként a Hatvan és a Mester utca között 419 méter hosszú, 2×3 forgalmi sáv, két oldalon járda, a járdák mellett pedig kerékpárút épül.
A nyugati kiskörút III. ütemének megépítése lehetővé teszi majd, hogy a vele párhuzamos Bethlen utcának a Hatvan utca, valamint a Hunyadi – Mester utcák közötti szakasza gyalogos- és kerékpáros-centrikus útszakasz legyen, kényelmesebbé téve a múzeumi negyed és a Kölcsey Központ megközelítését is.
Debrecen fejlődik!
– vonta le a következtetést a polgármester.