Egészségügyi és rendvédelmi bemutató volt a zánkai Erzsébet-táborban

Helyi hírek

Egészségügyi és rendvédelmi bemutatót tartottak a zánkai Erzsébet-táborban, amelynek célja a figyelem felhívása volt az egészség védelmére és a biztonság fontosságára – közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke szerdán, a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón.

Hornyák Tibor elmondta: a szerdánként megrendezett hősök napja elnevezésű szakmai bemutató a tábor egyik legnépszerűbb programja.

Tavaly mintegy 30 milliárd forintból megújult az ötvenéves zánkai Erzsébet-tábor, a negyven éve épült fonyódligeti tábor felújításához pedig 4,5 milliárd forintot biztosított a kormány. A zánkai tábor június 20-án nyitott, a fonyódligeti pedig augusztus 1-jétől fogad csoportokat – tette hozzá.

Szabó István honvédelmi államtitkár közölte: a koronavírus-járvány időszakában a rendvédelmi és az egészségügyi szervek nagy munkát végeztek, jórészt ennek köszönhető a jelenlegi kedvező pandémiás helyzet.

A katonák a járvány idején jelen voltak a közterületeken, az egészségügyi intézményekben, amiért elismerés övezi őket – fűzte hozzá. Közölte: a hősök napja programjai megszólítják a fiatalokat, a rendezvény alkalmat teremt a toborzásra is.

Németh Éva, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka úgy fogalmazott, hogy mivel kollégái munkája zárt ajtók mögött zajlik, különösen fontos számukra az ilyen bemutatókon való részvétel.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az elsősegélynyújtási ismeretek terjesztésének jelentőségét hangsúlyozta.

Bagyó Sándor, a Vízimentő Szolgálat elnöke a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ebből a szempontból is fontos a hősök napi programsorozat.

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője elmondta: a rendezvény felhívja a figyelmet, hogy hősök nemcsak a történelemkönyvekben szerepelnek, hanem “köztünk élnek”.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője közösségi értéknek nevezte a biztonságot, amelyért sokan dolgoznak nap mint nap.

25 ezer forintos CBA-utalványért kénytelenek a tanárok iskolai táboroztatást vállalni

Fotó: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter gyerekekkel beszélget a 96 millió forintos kormányzati támogatással felújított Szélkirálynő katamarán avatásán a zánkai Erzsébet-táborban 2021. július 8-án. MTI/Varga György

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük