Huszonnyolcra bővült azon helyek száma, ahol a városkártya-tulajdonosok érvényesíthetnek kedvezményeket. Számos kereskedelmi- és vendéglátóegység is csatlakozott a listához, amelyek egyedülálló lehetőségeket nyújtanak a debrecenieknek
2020 júniusa óta lehet kiváltani a Debrecen Városkártyát. A tavaly megnyitott Aquaticum Debrecen Strandon azonnal jelentős kedvezményeket kaptak a felhasználók, de kulturális- és sportszervezetek is biztosítottak engedményeket jegy- és bérletáraikból. Most újabb 20 szolgáltatóval bővült az érintettek köre – jelentette be Széles Diána alpolgármester 2021. július 12-én a Vintage World cafe & flower üzletben tartott sajtótájékoztatón.
„A városkártya egyet jelent a minőségi szolgáltatással. Köszönjük minden olyan debreceni vállalkozónak, aki minőségi szolgáltatást nyújt, emellett pedig kedvezményt is biztosít az itt élőknek. Azok, akik csatlakoznak, egy egységes matricával jelezhetik a bejáraton, hogy a partnereink közé tartoznak” – tette hozzá az alpolgármester.
Az újonnan csatlakozó helyek többsége vendéglátóegység, de múzeumok, attrakciók, sporttal kapcsolatos szolgáltatók és rendezvényszervező cégek is felkerültek a listára.
Jellemzően 10 százalékos kedvezményeket vehetnek igénybe a debreceniek ezeken a helyeken.
Gődény Gábor, a VisitDebrecen ügyvezetője elmondta: minden szolgáltató maga dönt arról, hogy milyen jellegű és mértékű kedvezményt biztosít a városkártyával rendelkezőknek. Ennek igénybevételéhez elegendő felmutatni a kártyát, de a VisitDebrecen célja, hogy vendégforgalmi adatok is rendelkezésre álljanak majd a kártyahasználók számáról.
„Tudunk olyan kártyaolvasót telepíteni a partnerhez, amin keresztül pontosan látja, hogy mikor, milyen gyakorisággal történik tranzakció a városkártyával. Ez az adat is érték a szolgáltatást nyújtóknak, hiszen megkönnyíti a cég további marketing-tevékenységét” – emelte ki Gődény Gábor.
Som Sándor, a Vintage World cafe & flower tulajdonosa elmondta, több más vendéglátóhelyhez hasonlóan ők is tíz százalék kedvezményt biztosítanak a helyszíni fogyasztás során a Debrecen Városkártya tulajdonosainak.
Debrecen Városkártya elfogadóhelyek
DKV DEBRECENI KÖZLEKEDÉSI ZRT.
- Ügyfélszolgálat – Füredi u. 27. (Malompark)
- Petőfi tér Bérletpénztár – Petőfi tér (Villamos indító épülete)
- Segner tér Bérletpénztár – Segner tér (Trolibusz inditó épülete)
- Doberdó utca Bérletpénztár – Doberdó utca (Autóbusz indító épülete)
Kedvezmény/előny:
Bérletek vásárlása elektronikusan a Városkártyához.
www.dkv.hu
AQUATICUM DEBRECEN KFT.
Aquaticum Debrecen Strand – Nagyerdei park 1.
Kedvezmény/előny:
Belépőjegy- és bérlet-árkedvezmények 16%-43% között.
A városkártyával igényelhető kedvezményes strandbelépőkről szóló részletes információk itt olvashatók!
NAGYERDEI KULTÚRPARK NONPROFIT KFT.
DEBRECENI ÁLLATKERT – Ady Endre út 1.
Kedvezmény/előny:
Kedvezményes éves bérlet a Debreceni Állatkertbe 2020. június 15-től. A kedvezmény a Városkártya felmutatásával vehető igénybe az állatkerti és vidámparki bejárati pénztárakban.
Városkártyával igényelhető kedvezményes állatkerti bérletek:
Felnőtt állatkerti bérlet: 15.000 Ft helyett 12.000 Ft
Nyugdíjas állatkerti bérlet: 13.000 Ft helyett 10.000 Ft
Diák állatkerti bérlet: 12.000 Ft helyett 9.000 Ft
Gyerek állatkerti bérlet: 11.000 Ft helyett 8.000 Ft
www.zoodebrecen.hu
SPORT
CORPUS FITNESS
Debrecen, Oláh Gábor u. 5. 4032
Kedvezmény:
10 % kedvezmény a fitness terem, az aerobic, a szauna és szolárium napijegyek és bérletek árából.
DEBRECENI SPORTCENTRUM-SPORTISKOLA
Debrecen, Oláh Gábor u. 5. 4032
Kedvezmény:
A kézilabda-, a labdarúgás- és az ún. Kincskereső tábor 35.000 Ft-os árából 5.000 Ft kedvezmény.
DVSC FUTBALL ZRT
Kedvezmény:
Elővételi jegy és bérlet árkedvezmény szektorok szerint városkártya felmutatásával.
SZEKTOROK : 84,65,66,67,68
Megjegyzés : 2020.12.31.-ig zárva
Bérletár – 10 000 Ft
Bérletár Városkártyával – 9 000 Ft
Jegyár meccsnap – 1 600 Ft
Jegyár elővételben – 1 400 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – 1 200 Ft
SZEKTOROK : B9,Cl
Megjegyzés : B közép ide költözik 2020.12.31. – ig
Bérletár
Bérletár Városkártyával
Jegyár meccsnap – 1 600 Ft
Jegyár elővételben – 1 400 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – 1 200 Ft
SZEKTOROK : C2,C3,C4,C5,C6,D1
Megjegyzés
Bérletár – 20 000 Ft
Bérletár Városkártyával – 18 000 Ft
Jegyár meccsnap – 1 900 Ft
Jegyár elővételben – 1 700 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – 1 500 Ft
SZEKTOROK : C7 – nyugdíjas szektor
Megjegyzés
Bérletár – (ÉVES) : 10 000 Ft / (FÉLÉVES) : 4 500 Ft
Bérletár Városkártyával – (ÉVES) : 9 000 Ft
Jegyár meccsnap – (ÉVES) : 1 200 Ft
Jegyár elővételben – (ÉVES): 1 000 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – (ÉVES) : 800 Ft
SZEKTOROK : D6,D7,D8
Megjegyzés – Családi szektorok
Bérletár – Felnőtt: 6000 Ft/fő Gyerek: 4000 Ft/fő
Bérletár Városkártyával – Felnőtt: 5500 Ft/fő Gyerek: 3500 Ft/fő
Jegyár meccsnap
Jegyár elővételben
Jegyár elővételben városkártyával
SZEKTOROK : A1,A2,A3,A4,A5
Megjegyzés
Bérletár – 30 000 Ft
Bérletár Városkártyával – 27 000 Ft
Jegyár meccsnap – 2 400 Ft
Jegyár elővételben – 2 200 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – 2 000 Ft
SZEKTOROK : 61,62,63
Megjegyzés
Bérletár – 15 000 Ft
Bérletár Városkártyával – 13 500 Ft
Jegyár meccsnap – 1 800 Ft
Jegyár elővételben – 1 600 Ft
Jegyár elővételben városkártyával – 1 400 Ft
SZEKTOROK : VIP
Megjegyzés
Bérletár – 180 000 Ft
Bérletár Városkártyával – 170 000 Ft
Jegyár meccsnap – 15 000 Ft
Jegyár elővételben
Jegyár elővételben városkártyával
SZEKTOROK : D3, D4
Megjegyzés – Vendégjegy
Bérletár
Bérletár Városkártyával
Jegyár meccsnap – 1 500 Ft
Jegyár elővételben – 1 500 Ft
Jegyár elővételben városkártyával
DVSC KÉZILABDA KFT.
4025, Debrecen, Kassai út 32-34
Bérletvásárlás helyszíne: 4025, Debrecen, Barna utca 23.
Kedvezmény/előny:
Városkártyával igényelhető kedvezményes bérletek:
Helyre szóló bérlet (Debrecen Városkártyával): 23.000 Ft
Nem helyre szóló bérlet (Debrecen Városkártyával): 19.000 Ft
Bérletvásárlás helyszíne: 4025, Debrecen, Barna utca 23.
GASZTRONÓMIA
BELGA ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ
Debrecen, Piac u. 29. 4025
Kedvezmény:
10% kedvezmény a fogyasztásból a városkártyát felmutató vendégeknek.
CSOKONAI ÉTTEREM
Debrecen, Kossuth u. 21. 4024
DIVINO DEBRECEN
Debrecen, Piac u. 18. 4024
Kedvezmény:
4 pohár bor elfogyasztása után 1 palack bor ajándékba a Debrecen Városkártya tulajdonosoknak.
DG ITALIANO – RISTORANTE BAR PIZZERIA
Debrecen, Piac u. 39. 4025
Kedvezmény:
Ajándék welcome prosecco vagy limonádé Városkártya felmutatásával.
IKON RESTAURANT
Debrecen, Piac u. 23. 4025
Kedvezmény:
10% kedvezmény a végösszegből a városkártyát felmutató vendégeknek.
MASZEK, AZ UTCABÁR
Debrecen, Simonffy u. 2. 4025
Kedvezmény:
A Debrecen Városkártya tulajdonosoknak 10% kedvezmény a számla végösszegéből a kártya felmutatásával.
MOKKA DRINK BÁR
Debrecen, Hal köz 3. 4025
Kedvezmény:
A Debrecen Városkártya tulajdonosoknak 10% kedvezmény a számla végösszegéből a kártya felmutatásával.
PÁLMA ÉTTEREM
Debrecen, Simonyi út 44. 4028
PAPARAZZI KITCHEN AND BAR
Kedvezmény:
10% nyári kedvezményt az a la carte étlapon szereplő ételre 2021.08.31-ig (kivéve a napi menü és az italok), szeptemberben újabb kedvezmények.
PIZZA, KÁVÉ, VILÁGBÉKE – DEBRECEN
Debrecen, Csapó u. 2. 4024
Kedvezmény:
10 % kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből a kártya felmutatása esetén.
VINTAGE WORLD CAFE & FLOWER
Debrecen, Arany János u. 6. 4025
Kedvezmény:
10% kedvezmény ételfogyasztásból a városkártyát felmutató vendégeknek.
VOLT EGYSZER
Debrecen, Piac u. 16. 4024
Kedvezmény:
10% kedvezmény a fogyasztásból a városkártyát felmutató vendégeknek.
MÚZEUM, ATTRAKCIÓ
AGÓRA TUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONT
Debrecen, Egyetem tér 1. 4032
Kedvezmény:
A kártya felmutatása 15% kedvezményre jogosít a belépőjegyből.
AQUATICUM DEBRECEN STRAND
Debrecen, Nagyerdei körút 98. 4032
Kedvezmény:
Belépőjegy és -bérletár kedvezmények 16%-43% között.
DEBRECENI ÁLLATKERT
Debrecen, Ady Endre út 1. 4032
Kedvezmény:
Állatkerti bérletek megvásárlása 20%-27% közötti kedvezménnyel életkortól függően, városkártya felmutatásával (állatkerti, vidámparki bejárati pénztárakban).
DEBRECENI REFORMÁTUS NAGYTEMPLOM
Debrecen, Kossuth tér 1. 4026
Kedvezmény:
Debrecen Városkártya tulajdonosok számára 50%-os kedvezmény a Nagytemplomi B-túra belépőjegy árából, így a diák/nyugdíjas jegy 300 Ft, a felnőtt belépő 500 Ft Városkártya felmutatásával.
MODEM MODERN ÉS KORTÁRS MŰVÉSZETI KÖZPONT
Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. 4026
Kedvezmény:
MODEM táborok Debrecen Városkártyával rendelkező gyerekeknek 20.000 Ft helyett 12.000 Ft,
testvéreknek pedig 17.000 Ft helyett 10.000 Ft.
NAGYERDEI VÍZTORONY
Debrecen, Pallagi út 7. 4032
Kedvezmény:
A kilátójegy 600 Ft helyett 500 Ft a városkártyát felmutató vendégeknek.
PAINTBALL-TANYA DEBRECEN
Debrecen-Haláp
Kedvezmény:
Paintball-Tanya és Lézer-Pince 10-10% kedvezmény a városkártyát felmutató vendégeknek.
RENDEZVÉNY
DEBRECENI CAMPUS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.
Campus Fesztivál
Debrecen, Kassai út 26. 4028
Kedvezmény:
Debrecen Városkártya tulajdonosoknak kedvezményes árú Campus Fesztivál-bérlet 2021.07.10-ig 19.990 Ft, 2021.07.11-től 22.990 Ft, valamint további kedvezmények a Campus Kft. saját rendezvényeire a Nagyerdei Víztoronyban, a HALL-ban és a Lovardában.
FŐNIX RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.
Nagyerdei Szabadtéri Játékok
Debrecen, Nagyerdei Park 1. 4032
Kedvezmény:
A kártya felmutatásával 500 forint kedvezmény a Nagyerdei Szabadtéri Játékok előadásaira.
Személyes jegyvásárlásra az alábbi helyeken van lehetőség:
Kölcsey központ jegypénztára
Nagyerdei Szabadtéri Színpad jegypénztára
EGYÉB
DKV DEBRECENI KÖZLEKEDÉSI ZRT.
Ügyfélszolgálat – Füredi u. 27. (Malompark)
Petőfi tér Bérletpénztár – Petőfi tér (Villamos indító épülete)
Segner tér Bérletpénztár – Segner tér (Trolibusz inditó épülete)
Doberdó utca Bérletpénztár – Doberdó utca (Autóbusz indító épülete)
Kedvezmény:
Bérletek vásárlása elektronikusan a városkártyához (www.dkv.hu).
HEDGE HAIR FODRÁSZAT
Debrecen, Piac u. 38. 4024
Kedvezmény:
10% kedvezmény a városkártyát felmutató vendégeknek.
KORZÓ AJÁNDÉK
Debrecen, Simonffy u. 2/A 4025
Kedvezmény:
10% kedvezmény a vásárlás végösszegéből a városkártyát felmutató vendégeknek.
További információk a városkártya igénylésének menetéről, illetve az elfogadóhelyekről elérhető Debrecen Város honlapján keresztül, vagy közvetlenül az alábbi linken: https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/debrecen-varoskartya/
A városban működő szolgáltatók pedig az info@visitdebrecen.hu oldalon jelezhetik csatlakozási szándékukat.