Tiszavirág Sportuszoda

Átadták a veszprémi sportuszodát

Helyi hírek

Átadták a veszprémi sportuszodát, amely az élsportolók és a szabadidősportot űző nagyközönség számára is elérhető.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a hétfői ünnepélyes megnyitón kiemelte: “a vizes sportágak a magyar sporttörténelem legsikeresebbjei közé tartoznak”, emellett az úszás, mint az egyik legegészségesebb mozgásforma, helyet követel magának a gyermekek mindennapos testnevelésében is.

Kiemelte, éppen ezért kaptak külön hangsúlyt az uszodaépítések, köztük a veszprémi létesítmény megépítése, mely akár nemzetközi események megrendezésére is alkalmas.

Mint mondta, 2010-től egyre nagyobb figyelmet fordítottak a sport, illetve a sportberuházások támogatására.

“Sportolóként hadd fejezzem ki elismerésem a város szülöttének, Rasovszky Kristófnak, aki a nyíltvízi úszás történetében az első magyar férfiversenyző, aki világbajnokságon aranyérmet szerzett” – emelte ki az olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde, hozzátéve: reméli, hogy a sportoló sikersorozata folytatódik Tokióban, az ötkarikás játékokon.

Hangsúlyozta, az úszó körül egyre eredményesebb csapat formálódik, amit a legutóbbi nyíltvízi országos bajnokság eredménye is bizonyít.

“Ez a sikeres klub megérdemli, hogy a saját városában, a saját uszodájában készülhessen a megmérettetésekre.” – fogalmazott.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy hamarosan elkezdődnek az Úszó Nemzet Program keretében tartott foglalkozások, melyek azt célozzák, hogy minden óvodás és kisiskolás gyermek megtanuljon úszni.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) felidézte, hogy a fűzfői uszoda 1981-es átadása óta szeretnének a veszprémiek egy sportuszodát, így régi álom vált valóra a beruházással, mely az élsportolókat, az utánpótlást, valamint a szabadidősportra vágyó nagyközönséget is kiszolgálja.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az uszoda az egész térség számára épült.

Rasovszky Kristóf világbajnok és kétszeres Európa-bajnok úszó reményét fejezte ki, hogy az új uszodában egyre többen ragadják majd meg a sportolási lehetőséget.

A 11 milliárd forintból épült 5500 négyzetméteres uszodában öt medence, szaunavilág és fitneszterem várja a látogatókat.

A létesítményben 720 fő befogadására alkalmas lelátót alakítottak ki, a parkolóban 120 autó számára van hely.

MTI/Vasvári Tamás