Az Innovációs és Technológiai Minisztérium teljes anyagi támogatásából a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 512 millió forint értékben vásárolta meg a négy járművet. Az Elektromega Kft. által gyártott járművek közül egy a megyeszékhelyen, a többi három pedig Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben fog munkába állni.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kósa Lajos ezt is kommentálta:
Tessék, elektromos meghajtású kukáskocsit vettünk át Debrecen számára! Villanykukás járhat Szoboszlón, Böszörményben és Berettyóújfaluban is. Ha Debrecen fejlődik, akkor fejlődik a régió is.
Majd bele is ült az egyik autóba: