A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint április 4-én vízbe fojtotta kislányát, majd feladta magát a rendőrségen – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájára 2020. április 5-én délután bement – az akkor – 38 éves P. Orsolya, és elmondta, hogy Budapest XVIII. kerületében, a Havanna utcai lakásában április 4-én megölte egyéves kislányát.
A rendőrök a XVIII. kerületi lakásban megtalálták a gyermek holttestét. A nőt a rendőrök a BRFK Központi Panaszirodáján elfogták. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy P. Orsolya a gyanú szerint a fürdőkádban vízbe fojtotta a gyermeket.
A nyomozóik nőt 2020. április 5-én emberölés miatt őrizetbe vették. A kihallgatás során beismerte a bűncselekményt. P. Orsolya azóta letartóztatásban van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.