Több mint száz gyermek befogadására alkalmas új, korszerű bölcsődét építenek egy nyolcszázmillió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően Mohácson – tájékoztatta a Duna-parti város önkormányzata az MTI-t.
A pályázaton elnyert támogatásból megvalósuló új bölcsődei épület egy földszintes, a nevelési-gondozási egységeket és egy időszakos gyermekfelügyeleti, illetve játszóház funkciót betöltő helyiségcsoportot magába foglaló részből, valamint egy kétszintes gazdasági, igazgatási, szociális tömbből áll.
Utóbbi épületrészben a konyha és a kiszolgálórészleg kap majd helyet – írták a közleményben.
Kiemelték, hogy a nyolc csoportszoba egyenként tizenkét-tizennégy kisgyermek elhelyezésére alkalmas, s minden nevelési egység udvari oldalán – részben fedett – teraszt és növényekkel gazdagon beültetett játszókertet alakítanak ki.
A fideszes Pávkovics Gábor nyerte a mohácsi polgármester-választást
Kitértek arra is, hogy az épület körül fedett kerékpártárolók, továbbá harminc személygépkocsi számára parkolóhelyek is létesülnek.
A 2022 végére elkészülő fejlesztésre azért van szükség, mert egyre nagyobb a városban az igény a bölcsődei férőhelyekre, és egy másik, régen épült mohácsi intézmény bővítése nem megoldható – közölték.
(MTI)