Idén már a harmadik egészséges utódot köszöntheti a debreceni állatkert szamárménese. Az életerős és kifogástalan étvágyú kis csődör szeptember 10-én jött világra egy bő év vemhességet követően, gondozói pedig – hagyományukhoz hűen – a születésnapjára eső névnap szerint keresztelték el, így a Hunor névre hallgat. Az anyja mellől még jó ideig nem tágító, de sokat játszadozó és napfürdőző csikóval kibővült szamárcsapatot a vidámpark területén található karámban tekinthetik meg a látogatók.
A debreceni állatkert alapításától kezdve igyekszik bemutatni nemcsak a nagyvilág megannyi különleges vad állatfaját, hanem azokat a háziasított állatfajtákat is, amelyek városi környezetben nem kevésbé egzotikusnak számítanak; többek között hazánk egyetlen őshonos szamárfajtáját, a parlagi szamarat is. E nyugodt vérmérsékletű, ugyanakkor intelligens és jól tanítható állatokkal nemcsak kifutójukban, hanem a jeles alkalmakkor útjára induló csacsifogat dolgos szekérhúzóiként is találkozhat majd a nagyközönség.
– Nagy Gergely Sándor, ügyvezető igazgató –