Eltette a pénzt, de a jogsit és bankkártyát eltörte. A pénztárcát később saját udvarán égette el a 22 éves siklósnagyfalusi fiú. Öröme nem tartott sokáig.
A siklósi rendőrök lopás, valamint okirattal visszaélés miatt indítottak eljárást a 22 éves siklósnagyfalusi elkövetőevel szemben.
Egy nő tett feljelentést a rendőrségen augusztus 17-én, mert a hétvégén a villányi rendezvénytér parkolójában elhagyta a pénztárcáját. később tudomására jutott, hogy valaki azt megtalálta de eszébe sem jutott visszaadni azt.
A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A gyanú szerint a 22 éves siklósnagyfalusi fiúmegtalálta az elhagyott tárcát, majd zsebre tette azt. Ezután kivette belőle a pénzt, a benne lévő vezetői engedélyt és bankkártyát eltörte, a pénztárcát pedig otthonának udvarán elégette. Tettét a kihallgatáson elismerte, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a pénzt már elköltötte.