Debreceni Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittas állapotban segélyhívó telefonvonalakon egy szórakozóhely felgyújtásával fenyegetőzött.
A vádlott 2020. június 26-án érkezett Debrecenbe, az esti órákban szeszes italt fogyasztott, majd 23 óra körüli időben érkezett meg a belvárosi szórakozóhelyre.
Az éjszakai órákban ott ittas állapotba került, majd június 27-én hajnali 2 óra körüli időben
állapota miatt őt a biztonsági őr kikísérte a szórakozóhelyről.
A feldühödött vádlott ezt követően mobiltelefonról felhívta az egyik segélyhívó vonalat és bejelentette, hogy felgyújtja a debreceni klubot. Néhány perc elteltével egy másik bejelentő vonalon azt közölte, hogy vásárol néhány liter alkoholt, majd azt meggyújtva bedobálja a szórakozóhelyre.
A vádlottat a bejelentést követően néhány perccel a rendőrök a klub közelében igazoltatták, majd előállították.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.