Április 6-án 14 óra körül vásárolni ment egy férfi a Debrecen belvárosában található élelmiszerüzletbe.
A boltba lépve észlelte, hogy a biztonsági őrként dolgozó férfi a koronavírus-járvány idején nem visel maszkot. A vádlott ezt szóvá tette, ezért közöttük vita alakult ki.
Olvasó a maszkviselésről: “Miért érzik egyesek úgy, hogy a társadalom fölött állnak?”
Az indulatos vádlott eközben pofon akarta ütni a biztonsági őrt, aki elhajolt az ütés elől, majd a vádlott újra rátámadt. A férfi megint kivédte az ütést, majd az agresszív vádlottat lefogta és értesítette a rendőrséget.
A férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.
A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlott ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján közérdekű munka büntetést szabjon ki.