Made In Gyetván Csabával – friss epizódok a Discovery Channel műsorán

Helyi hírek
Az első évad sikere után újabb részekkel jelentkezik a Discovery Channel hazai gyártású sorozata. A Made In Gyetván Csabával vadonatúj epizódjaiban is azt mutatja be, hogyan készül mindaz, ami körülvesz bennünket. Az első részben – április 22-én szerda este 8 órakor – rögtön egy igazán exkluzív helyre, a Magyar Nemzeti Bankba látogatunk, és ritkán látható felvételeken ismerhetjük meg a bankjegygyártás folyamatát

A Discovery Channel tavaly decemberben vetítette a Made In Gyetván Csabával első évadát. A sorozat nézettsége kimagasló volt: 340 százalékos nézettségnövekedést hozott az este 8 és 9 óra közötti műsorsávban (18-29 AMR), azaz több mint négyszer annyi 18-29 év közötti fiatal felnőtt nézte, mint a műsorsávot átlagosan1. Különösen jól fogadták a 18-49 éves, magas vásárlóerővel rendelkező nézők, arányuk kiemelkedő volt a műsor közönségén belül2.

Az új részeknél is azt tartottuk szem előtt, hogy minden korosztály számára egyedi, tipikusan a Discovery Channelhez köthető, könnyen fogyasztható, mégis hiteles tartalmat hozzunk létre – mondta Gyetván Csaba, a sorozat alkotója és házigazdája. – Az első évad utáni megkeresésekből kiderült számunkra: egyre több magyar és európai cég ismeri fel, hogy a náluk készülő tárgyak, a náluk zajló folyamatok érdekelhetik az embereket.”

A Made In Gyetván Csabával ismét exkluzív látogatásokra hívja a nézőket. A mindennapos, ám nem hétköznapi technológiai eljárások bemutatásával elképzelhetővé teszi az elképzelhetetlent: feltárja, hogyan készülnek a mindennapokban használt tárgyaink – többek között a 10 ezer forintos bankjegy, az ablaküveg, a bevásárlótáska, a WC-papír vagy a zsebkendő.

A nézők nemcsak az egyébként legtöbbször nem látogatható helyekre pillanthatnak be, de megismerkedhetnek azokkal is, akik ezeket a tárgyakat vagy termékeket készítik. Gyetván Csaba ezúttal is olyan szakembereket kérdez a gyártás kulisszatitkairól, akiktől elválaszthatatlanok ezek a különleges, olykor meghökkentő folyamatok.

 A négy epizódos gyártúra folyamán saját nappalinkban ülve élhetjük át a felfedezés élményét. Olyan izgalmas és különleges eljárásoknak lehetünk részesei, amelyek például lehetővé teszik, hogy a 10 ezres bankjegyen nehezen hamisítható biztonsági elemek szerepeljenek, vagy régi hanglemezeink szemüvegkeret formájában szülessenek újjá.

A sorozat új részei április 22-től szerdánként 20 órakor láthatóak a Discovery Channel műsorán.

Bankjegyek – április 22., 20.00

Gyetván Csaba az első epizódban exkluzív gyárlátogatásra invitálja a nézőket, amely során lépésről-lépésre nyomon követhetjük a 10 ezer forintos bankjegyek megszületését – a papírgyártástól kezdve a nyomtatási fázison át egészen a készpénzlogisztikáig.

Ablaküveg – április 29., 20.00

Az üveggyártás érdekes és látványos folyamatairól már sok filmet lehetett látni, de az még mindig kérdéses lehet sokak számára, hogy mi történik a síküveggel, miután elkészül. Hogyan lesz belőle modern templomüveg, biztonságos ipari üveg vagy hőszigetelt ablaküveg?

Műanyagok – május 6., 20.00

Az elmúlt években szinte szitokszóvá vált a műanyag, pedig nem biztos, hogy az anyaggal van a baj, sokkal inkább azzal, hogy nem tudjuk megfelelően kezelni. Gyetván Csaba ebben a részben megmutatja, hogyan készülnek a hagyományos polietilén bevásárlózacskók, valamint szemlélteti, miként születhet újjá a műanyag szemüvegkeret formájában.

Papírgyártás – május 13. 20.00

A papír több ezer éve része az emberiség mindennapjainak, de a kezdetekben elsősorban információkat közvetítettünk általa. Mára inkább higiénés funkciói kerültek előtérbe. A nézők ebben az epizódban tanúi lehetnek a wc-papír, a zsebkendő, valamint a konyhai törlőkendők gyártási folyamatait övező érdekességeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.