Bayer Zsolt családja két lakást is megszerzett a Várban, ugyanazért a faházért kapták cserébe

Helyi hírek Ország

Két – egymástól mindössze száz méterre lévő – önkormányzati bérlakása is van a budai Várnegyedben Bayer Zsolt kormánypárti publicistának és közvetlen családjának – írja a 24.hu. Tavaly áprilisban derült, hogy Bayer igencsak jutányosan, mindössze 31 737 forintért bérel egy 49 négyzetméteres önkormányzati lakást a Várnegyedben.

Bayer a 24.hu kérdésére még tavaly azt írta, hogy az önkormányzati lakásért egy budai agglomerációban található, hetven négyzetméter alapterületű kertes házat adott, valamint számlákkal igazolható módon tízmillió forintot költött a lakás felújítására, és „ezzel szintúgy az önkormányzat vagyonát gyarapítottam, mint bárki más, aki így tesz, bár a felújítás nyilván a mi kényelmünket szolgálta.”

Jogerősen pert nyert a 24.hu Bayer Zsolttal szemben

Később a lap azonban kiderítette (majd a publicista is beismerte), a csereingatlan Bayer pilisszentkereszti háza volt, amit a csere után két hónappal vissza is vásárolt az egyik fia.

Most pedig az is kiderült, hogy ezt a trükköt kétszer is megjátszották: csere útján szereztek még egy Úri utcai lakást, méghozzá ugyanazért a pilisszentkereszti ingatlanért, amit aztán újból visszavásároltak.
Az ingatlannak mindössze 13 napig volt tulajdonosa egy Úri utcai önkormányzati ingatlan címére bejegyzett magánszemély. Ennek a lakásnak az adatait és a hozzá kapcsolódó szerződéseket kérte ki a 24.hu nemrég az I. kerületi önkormányzattól. Ezek igazolták, hogy Bayer édesanyja szerezte meg a bérleti jogot, aztán szintén az ő nevére került vissza a pilisszentkereszti ház.

A 24.hu arra is rámutat, mindkét csereügyletre azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, pénzért nem megvásárolható.