A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport korábbi ígéretének megfelelően elindította Az utca jogásza – Debrecenben szolgáltatását. Minden héten csütörtökön délután várják az utcán élőket, a szegényeket, akik nem tudják, hova forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal segítségért.
A következő alkalommal 2019. augusztus 1-jén /csütörtök/ 17.00-18.00 óra között várják a felvilágosítást, tanácsot, információt kérőket a Petőfi téren, a “Jog asztalánál”.
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan – az aktualitásra való tekintettel – a 2019. július 1- jétől induló családok otthonteremtési kedvezményéről (csok), a falusi csok igénylési feltételeiről, illetve a babaváró hitelről is szakszerű tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.
A szolgáltatás természetesen ingyenes.
Mi jogi képviselet nem tudunk vállalni, abban segíthetünk, hogy tájékoztatást adunk arról hova lehet fordulni, illetve közreműködünk kérelmek, beadványok, hivatalos papírok kitöltésében, elkészítésében
– olvasható az egyesület közleményében.