Házi őrizetbe került Sz. Gáborné, a csengeri örökösnőként elhíresült asszony. Nyomkövetőt kell viselnie – írta meg a 24.hu.
Az asszony évek óta azt állította magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt, amit többek között Kósa Lajos is elhitt neki. Kósa Lajos utóbb csalónak nevezte Sz. Gábornét.
A nő a tavalyi választási kampányban azzal került be a hírekbe, hogy
Kósa Lajos segítségét kérte egy 1300 milliárd forintnyi örökség megszerzéséhez. Később kiderült, másokat is átvert, és több százmillióval húzott le embereket.
Sz.-né tavaly április elején elhagyta az országot, még az előtt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte volna kihallgatásra. A nőt ezután nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban fogták el. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.
Sz. Gáborné
vallomáson azt állította, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett 1300 milliárdos hagyaték.
A csengeri asszonyt 368 millió forintnyi csalással gyanúsították meg, majd zárolták a vagyonát.
Az asszony férje tavaly, fia pedig idén lett öngyilkos, így egy éven belül férjét és egyik gyermekét is elveszítette.