A Debreceni Ítélőtábla Elek Margit vezette tanácsa 2019. 05.28-án 09:30 órától a következő ügyet tárgyalja. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2019 februárjában Sz. N. vádlottat testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen a védő jogos védelem címén felmentés érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett szomszédok voltak, akik között kifejezetten rossz volt a kapcsolat, az évek során többször vitatkoztak. 2016 augusztusában, a délelőtti órában az idős sértett az ingatlana előtti területen vágta a füvet, miközben a vádlott autójával pontosan a szemközti árok szélén parkolt. Amikor ezt a vádlott észrevette – a felverődő kavicsoktól féltve autóját -, dühös lett és kiabálni kezdett. Azonnal odament a sértetthez és kikapta kezéből a még járó fűkaszát, majd ökölbe szorított kezével megütötte. Az ütés a sértett nyakának jobb oldalát érte. Ezt követően már mindketten hangosan veszekedtek, a vita csak azért nem durvult el, mert feleségeik megakadályozták. A sértettnek a délutáni órákban légzési nehézségei támadtak, így bement az orvosi ügyeletre, ahonnan már a mentő szállította kórházba. Az ütéstől a sértett 8 napon túl gyógyuló gégeporc törést szenvedett, mely következtében időleges hangszálbénulás alakult ki nála. Első nyilvános ülés.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $