Debrecenben több mint harminc helyszínen mintegy száz programmal várják a családokat a gyermeknapon.
Széles Diána kiemelte: a város kulturális intézményei összehangolták a rendezvényeiket, hogy az érdeklődő gyerekek és szüleik több programon is részt vehessenek.
“Halász Judit nélkül nincs gyermeknap Debrecenben” – tette hozzá Széles Diána, arra utalva, hogy egy évtizede minden alkalommal Halász Judit Csiribiri koncertjével kezdődik a gyermeknap a Kölcsey központban.
Érdekességként említették a gyermeknapi ringatót: a fiatal anyukák és a “kengurukban hátukon csüngő” babáik közös, zenés tornájából néhány perces ízelítőt is kaptak a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztató résztvevői.
Vasárnap a Kölcsey központban a 40 éves Alföld Gyermekszínpad és a 35 éves Főnix Diákszínpad mutatkozik be, de egy világjáró angliai utcaszínházi művészházaspár előadását is láthatják az érdeklődők – jelezte Bódor Edit, a városi rendezvényszervező ügyvezetője.
A nagyerdei állatkertben látványetetésekkel várják vasárnap a gyerekeket, akik ezen a napon együtt sétálhatnak majd a legifjabb pápaszemes pingvinekkel, de a szomszédos vidámparkban a Széltolók zenekar interaktív gyermekműsorát is megtekinthetik.
A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumba látogató gyerekek pedig találkozhatnak egy barátságos sárkánnyal is, amely “egy földalatti üregben lakik, és neki köszönhető a szivárvány születése” – adtak ízelítőt a gyermeknapi programokból a sajtótájékoztatón.
A Kölcsey Központ programjai
9 órától a Kölcsey Központ körfolyosóján a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében érzékenyítő foglalkozások az esélyteremtés jegyében. A Csemeteliget mellett a Debrecenimami, a Fecsegő és Tipegő Családi Napközi, a Gyermekváros Alapítvány, a KreDenc, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Maminvent, a Szent László Domonkos Plébánia és a Túl az Óperencián gyermekfoglalkoztatói fogadják a kicsiket. A Baltazár Dezső téren elektromos kisautók és az Európai Unió információs pontja, a Europe Direct kitelepülése.
10.00 Ajándék Ringató foglalkozás a Bálteremben kisbabáknak, kisgyermekeknek hároméves korig.
A foglalkozást vezeti Horváth Zsuzsa Ringató-foglalkozásvezető, vendég furulya- és dudaszóval Dsupin Pál.
10.40 Babák a hátunkon – Kangatraining Weisz-Kovács Andi csapatával a körfolyosón
12.20 Koncert után az Angliából érkező Other Half Productions utcaszínházi előadása a körfolyosón
13.00 Ismerd meg a Nagyerdőt! – Váradi Zoltán (Természettár) előadása a Bényi Árpád-teremben
14.20 Koncert előtt az Angliából érkező Other Half Productions utcaszínházi előadása a körfolyosón
16.00-18.00 „40 és 35” – az Alföld Gyermekszínpad és a Főnix Diákszínpad jubileumi évadának záróműsora a Bálteremben
GYERMEKNAP AZ ÁLLATKERTBEN ÉS VIDÁMPARKBAN
2019. MÁJUS 25-26. SZOMBAT-VASÁRNAP |
Május utolsó hétvégéjén, 25-én és 26-án a Debreceni Állatkertben és Vidámparkban a gyermekeké a főszerep. Idén minden eddigiektől gazdagabb kínálattal, látványos, egész napos programokkal, meglepetésekkel és ajándékokkal várják a gyerekeket és a családokat, a szórakozni és kikapcsolódni vágyó nagyközönséget!
Láthatóak lesznek az állatkert tavaszi bébi-bumm sztárjai. Továbbá a kibővült Állatok akcióban program keretében az érdeklődőknek egyedülálló élményekben lehet részük; együtt sétálhatnak a legifjabb pápaszemes pingvinekkel, vagy részt vehetnek a zsiráfbébi etetésén, illetve számos fajjal testközelből is megismerkedhetnek, akár a bátorságpróba keretében is.
A gyermeknapi programkavalkád minden perce tartogat meglepetést. Lesz kézműves kuckó, arcfestés, virágkötészet, gólyalábasok, íjászbemutató, ökojátszóház, bábszínházi előadások, parádés táncprodukciók és zenés- interaktív gyermekfoglalkozások.
Mindemellett az ország egyetlen vidámparkjának valamennyi játékgépe garantálja az önfeledt, felhőtlen szórakozás örömét a hétvége mindkét napján, szombat és vasárnap 9-18 óráig.
Ráadásul a gyermekek hétvégéjén a 14 éven aluli fiatalok számára a Vidámparkba való belépés ingyenes. Sőt a Vidámparkban az első kör az állatkerti belépővel érkező gyerekeknek is ajándék az általuk választott élményelem bármelyikén!
A programokon való részvétel a normál belépőjegy megváltását követően díjtalan!
Részletes programajánló:
MÁJUS 25., SZOMBAT
• 9:00 – 18:00 – Látványetetések (Állatkert)
• 9:00 – 18:00 – Kézműves Kuckó, arcfestés, csillámtetoválás (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 9:00 – 18:00 – Zöld Kör Egyesület, Ökokuckó (Állatkert, Totem park)
• 9:00 – 12:00 – DEKOM Karitatív sátor (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 11:00 – Bíró Imre interaktív népzenés gyermekfoglalkozás (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 13:00 – 18:00 – Fehérlófia Egyesület – íjászbemutató, íjászverseny (Vidámpark, KRESZ pálya)
• 13:30 – 14:30 – Ort-Iki gólyalábasok vásári komédiája (Vidámpark)
• 16:30 – 17:30 – Miki Mini Zoo Party (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 17:30 – Feeling Táncstúdió parádés táncprodukciója (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
MÁJUS 26., VASÁRNAP
• 9:00 – 18:00 – Látványetetések (Állatkert)
• 9:00 – 18:00 – Kézműves Kuckó, arcfestés, csillámtetoválás (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 9:00 – 18:00 – Debreceni Cicavilág Egyesület (Állatkert, Gibbonház)
• 9:00 – 18:00 – Zöld Kör Egyesület, Ökokuckó (Állatkert, Totem park)
• 9:00 – 11:00 – Tűzoltóbemutató (Vidámpark, KRESZ pálya)
• 10:00 – 11:00 – Széltolók Zenekar interaktív gyermekműsora (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 10:00 – 14:00 – Virágkötészet, virágkoszorú készítése (Állatkert, Totem park)
• 11:00 – 12:00 – Miki Mini Zoo Party (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 13:00 – 14:00 – Kíváncsi Katica-koncert (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
• 13:00 – 18:00 – Fehérlófia Egyesület – íjászbemutató, íjászverseny (Vidámpark, KRESZ pálya)
• 14:30 – LESZ DANCE tánccsoport parádés táncprodukciója (Vidámpark, Elvarázsolt kastély előtti tér)
A programváltozás jogát fenntartják.
További információk: https://www.facebook.com/events/320867525261555/
GYEREKNAP – DÉRI MÚZEUM
2019. MÁJUS 24-26. PÉNTEK–VASÁRNAP
|
MÁJUS 26. VASÁRNAP10.00-18.00 | MEDGYESSY FERENC EMLÉKKIÁLLÍTÁS UDVARA
MÓKA A MANÓ UDVARBAN
Közös gyereknapi játékra várnak minden kíváncsi kis és nagy manót május 26-án a szervezők a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás udvarán. Talán sokan nem tudják, ám a mesés helyszín földalatti üregében egy sárkány lakik, s neki köszönhető a szivárvány születése. Gyereknapon a kicsik találkozhatnak a barátságos óriással, sőt sárkánytojást is készíthetnek majd a délelőtt 10 órától egészen este hatig tartó manómóka napján.
MÁJUS 25. SZOMBAT
10.00-16.00 | DÉRI MÚZEUM
DÉRI-NAP
Déri Frigyes gyűjteményét bemutató előadások és tárlatvezetések
MÁJUS 25. SZOMBAT
14.00-16.00 | DÉRI MÚZEUM, DÍSZTEREM ÉS ZOLTAI LAJOS TEREM
A „KOSSUTH LAJOS AZT ÜZENTE…” ’49-ES EMLÉKKIÁLLÍTÁS FINISSZÁZSA
Előadások és tárlatvezetés búcsúztatja a „Debrecen, a szabadság fővárosa” című rendezvénysorozat keretében nyitott időszaki kiállítást.
MODEM-GYEREKNAPOK 2019.
2019. MÁJUS 24-26. PÉNTEK–VASÁRNAP |
A hagyományos vasárnapi Gyereknap helyett rendhagyó módon a MODEM idén három napon keresztül várja változatos programokkal a fiatalokat.
Pénteken második alkalommal rendezzük meg az érzékenyítés jegyében a KÖZÖS napot, a szombati nyitónapon Elektronikai bütykölde és interaktív tárlatvezetés várja a gyerekeket, vasárnap pedig Csőke Kitti tart kivételes Firkalak foglalkozást a nagyszabású MÁNIA kiállításon.
MÁJUS 25. SZOMBAT
14.00| MODEM
ELEKTRONIKAI BÜTYKÖLDE GYEREKEKNEK A HANGFEGYVEREK NYITÓNAPJÁN
Az elektronikai bütykölde foglalkozásai során a résztvevők egyszerű áramkörök összeállításától kezdve hang-, motorvezérlők programozásán keresztül gyakorlatot szereznek csináld magad (DiY) elektronikai projektek kidolgozásához. Ajánljuk elektronikai kütyük, zajkeltő eszközök, interaktív alkotások iránt érdeklődőknek, különösen pedig iskolásoknak és szüleiknek.
A foglalkozást a PTE Művészeti Kar Elektronikus zenei médiaművészet szakos hallgatói és oktatói vezetik. Lebonyolító a Moiré Kulturális Egyesület.
16 órától pedig a Hangfegyverek három pályakezdő művészének (Krasz Ádám, Kophelyi Dániel és Jeneses Ádám) közös zenei performansza látható a kiállítótérben.
MÁJUS 26. VASÁRNAP
10.00 | MODEM
MÁNI, A MANÓ – GYEREKNAPI FIRKALAK
Az Óriás-hegy csúcsán éldegélt egy kicsiny manó, aki mániákusan gyűjtötte maga köré a tárgyakat. Semmit sem szeretett kidobni, úgy gondolta, biztos jó lesz még valamire. Nagyon magányos volt, ezért mindig próbált valamilyen érdekes elfoglaltságot találni magának. Eleinte az erdőben összegyűjtött fenyőfák tűleveleit rendszerezte, később a régi kikopott nadrágjainak a levágott szárát hímezgette. Így telt az idő napról napra, évről évre. Viszont eljött az a pillanat, amikor a kis manót már semmi sem tette boldoggá. Ezért eldöntötte, hogy barátokat szeretne maga köré gyűjteni. De még sosem csinált ilyet, így nem nagyon tudja, hogyan is kezdjen neki.
Az aktuális kiállításainkhoz kapcsolódó alkalmak során a gyerekek játékos feladatok közben ismerkedhetnek meg a művészek munkáival. Az alkotásokhoz szőtt fiktív mesék és az érzékenyítő feladatok révén a résztvevők a művészetek iránt még nyitottabbak, fogékonyabbak lehetnek, ezáltal a mindennapok és az iskolai munka során is könnyebben, határozottabban fejezhetik ki gondolataikat, érzéseiket, önmagukat.
Mindhárom esemény ingyenes.
DEBRECENI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
2019. MÁJUS 24-25. PÉNTEK–SZOMBAT |
A Debreceni Művelődési Központ 2019-ben már 14. alkalommal, 22 helyszínen szervezi meg – az együttműködő partnerekkel – közösen a gyermeknaphoz kapcsolódó Városrészi családi programokat.
Idén sem maradhatnak el a színpadi produkciók, kézműves foglalkozások – a kézműves mesterek és népi iparművészek közreműködésével -, főzőversenyek, ügyességi játékok és a kisebbek nagy örömére az ingyenes ugrálóvárak.
MÁJUS 24. PÉNTEK
10.00-13.00| Tímárház-Kézművesek Háza
WESSELÉNYI-LAKÓTELEPI CSALÁDI DÉLELŐTT
MÁJUS 25. SZOMBAT
10.00-12.00| Ifjúság Utcai Óvoda
IFJÚSÁG UTCAI GYERMEKNAP
MÁJUS 25. SZOMBAT
10.00-18.00| Debrecen, Liget tér
GYERMEKNAP A LIGET TÉREN
MÁJUS 25. SZOMBAT
14.30-18.00| Újkerti Szánkódomb
ÚJKERTI GYERMEKNAPI CSALÁDI DÉLUTÁN ÉS KÖZÖSSÉGI ÜNNEP
MÁJUS 25. SZOMBAT
10.00| Debrecen-Józsa Sportcentrum
GRUNDAVATÓ ÉS JÓZSAI GYERMEKNAP
Együttműködő partner: JÓZSAI KÖZÖSSÉG ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTŐ EGYESÜLET, JÓZSAI INTÉZMÉNYEK
MÁJUS 25. SZOMBAT
15.00-18.00| Homokkerti Közösségi Ház
HOMOKKERTI CSALÁDI DÉLUTÁN