A 24.hu egy korábbi cikkében írt arról, hogy az egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének munkatársai saját vállalkozásaikkal számlázták le azokat a hatóságok számára végzett munkákat, amelyeket főmunkaidőben az egyetem alkalmazottjaként kellett volna megcsinálniuk.A portál információi szerint a szakértői vizsgálatok elkészítése után a rendőrséggel és a bírósággal saját számlájukra utaltatták a pénzt, ezzel közalkalmazotti díjazásuk mellett ugyanazért a munkáért egy második fizetést is zsebre tettek. Az úgynevezett hatósági kirendeléses tevékenységek után a teljes összegnek az egyetem kasszájába kellett volna befolynia, ehelyett csak a laborok, vizsgálók, eszközök használatáért járó „költségátalányt” utalták át az intézménynek.
A Debrecen Egyetem a civishir.hu-n megjelentetett egy közleményt, amelyben azt állítják, a vállalkozói számlázás teljesen rendben van így.
A jogszabály engedélyezi, hogy az intézet alkalmazottai – a szakértői névjegyzékben szereplő orvosszakértők igazságügyi szakértői – tevékenységüket önálló tevékenységként, egyéni vállalkozóként, társaság vagy szolgáltató tagjaként vagy alkalmazottjaként végezzék
– írják.
Az Igazságügyi Minisztérium a 24.hu kérdésére azt írta, hogy az egyetemi intézeti alkalmazásban álló szakértő a főszabály szerint a szakértői tevékenység végzéséért külön díjazásban nem részesülhet, sőt a munkaidőn túl végzett szakértői tevékenységért járó díjról is meg kell egyeznie az intézettel. A közalkalmazottakra vonatkozó törvény szerint pedig összeegyeztethetetlen a közalkalmazotti jogviszony alapján végzett munkakörrel egy azzal párhuzamos, ugyanarra a tevékenységre irányuló jogviszony.
Egy név nélkül nyilatkozó orvosszakértő szerint a szakmában közismert volt, hogy Debrecenben nem a más intézetekben elfogadott rendszerben zajlottak a pénzügyi elszámolások.