Augusztus 26-án,szombaton, 10 órától harmadik alkalommal szervezik meg a „Nagymacsi Kenyérünnepet” a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házában (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39.) a nagymacsi lakosok közreműködésével. Debrecen Nagymacs városrészének nyár végi szabadtéri nagyrendezvénye a III. Nagymacsi Kenyérünnep, amely az államalapítás és az új kenyér augusztus 20-i nemzeti ünnepéhez kapcsolódik. Erre az alkalomra a helyi gazdák saját termésű búzájukból adományoznak a „falunak”, melyet a hajdúnánási malomban őröltetnek lisztté. Ebből augusztus 25-én hagyományos módon sütjük meg Nagymacs Kenyerét, melyet a helyi református lelkész, Ráczné Veres Sára augusztus 26-án, 14 órakor áld meg.
Az egész napos rendezvény folyamán focikupa, kézműves foglalkozások, kemencés lepény kóstolása, házikenyér és kalácssütés, színi előadás és néptáncbemutató, majd táncház, női és férfi próba, este pedig zenés-táncos mulatság várja a vendégeket.
Részletes program:
10.00 Nagymacsi Kenyérkupa az iskolai sportpályán
11.00-13.00 Saját kenyér, kalács, kemencés étel készre sütése a „Bence kemencében”
11.00-től Bográcsozás a parkolóban hozott alapanyagokból, saját eszközzel
SZÍNPAD
14.00 Megnyitó, kenyéráldás, Nagymacsi Kenyérkupa (focitorna) díjátadó
14.30 ILÓK ÉS MIHÓK – Névtelen Színjátszókör, Hajdúsámson
15.20 FŐNIX Néptáncegyüttes műsora és táncház
UDVAR
16.00- 18.00 Kézműves játszóház
16.00-18.00 Szabadtéri népi gyermekjátékok
16.30- 18.00 Lovagoltatás
16.00 – 17.00 KI A LEGERŐSEBB ÉS LEGÜGYESEBB FÉRFI ÉS NŐ NAGYMACSON? – férfi és női próba
17.45 A férfi és női próba eredményhirdetése
KÖZÖSSÉGI HÁZ NAGYTERME
20.00-02.00 KENYÉRÜNNEPI BATYUS BÁL