Szeretettel várják a jelentkezéseket a Nagytemplom karneváli kerékpár csapatába.
A jelentkezés feltétele, hogy narancssárga, nagytemplomos pólóval rendelkezzen a jelentkező. Azoknak, akiknek még nincs ilyen pólójuk, jelentkezés utána a Nagytemplom Lelkészi Hivatalában átvehetik a pólókat, amelyek korlátozott méretben és számban állnak rendelkezésre.
Kérjük, hogy a kerékpárjaikat is virággal díszítsék fel a felvonulásra!
A csapatok a szervezők által előre meghatározott sorrendben, a karneváli menet elején kerekeznek. A felvonulás menetéről (sorrend, útvonal, technikai információk, stb.) bővebb információt a helyszínen kapunk, indulás előtt.
Gyülekező: 2017. augusztus 20-án reggel 6:15 és 6:45 között a Miklós utcán.
A felvonulás a karneváli útvonalon, kb. 5 km-es szakaszon halad (Miklós utca – Piac utca – Kossuth tér – Hatvan utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi út).
Kérjük, megfelelő mennyiségű folyadékot mindenki hozzon magával!
Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet augusztus 18-ig.