A Ripost.hu arról ír: egy fiatalkorú lánnyal folytatott viszonyt Kulcsár Gergely, a Jobbik négygyerekes parlamenti képviselője.
A politikus korábban azzal vívott ki országos ismertséget, hogy beleköpött a Duna-parton lévő holokauszt-emlékműbe.
A párt etikai bizottságából kiszivárgó információk szerint már több vizsgálatot is tartottak az ügyben. Hiába próbálták, nem lehetett eltussolni a botrányt, mert maguk az esetről tudomást szerző felháborodott párttagok kezdeményeztek etikai eljárást a parlamenti képviselő ellen.
A Ripost szerint az etikai eljárás során bebizonyosodott, hogy a debreceni politikus, a „példás családapa” valóban egy, a párt fjúsági tagozatában aktív 18 év alatti lány oldalán találta meg, igaz csak ideiglenesen a boldogságot. A Ripost szerint a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére a pártvezetés egyelőre úgy döntött, hogy ezt az ügyet megpróbálja a szőnyeg alá söpörni.
Hazugság, rosszindulatú pletyka
A személyemmel kapcsolatos hazugság egy négy évvel ezelőtti rosszindulatú pletykán alapul, a teljesen hamis vádaskodást már akkor cáfoltam. Mindent elmond a Ripost időben csapongó, hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő anyagáról, hogy még az az állításuk sem stimmel, mennyi gyermekem van
– reagált Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő a Napló kérdéseire.