Már lehet parkolni az új, kétszáz férőhelyes mélygarázsban, ahol nyilvános mosdót és pelenkázót is kialakítottak.
Befejeződött az utóbbi évek egyik legjelentősebb debreceni beruházása. A mögöttünk álló szűk egy évben teljesen átalakították a Parkerdőt, felújították a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot, kibővítették és megújították a Békás-tavat, melynek környezete is szebb lett. A villamossín másik oldalán elbontották az Új Vigadót, melynek a helyén parkot alakítottak ki, eltűnt az egykori Csónakázó-tó is, a helyén szökőkút épült, mely esténként Ködszínházként funkcionál. A szökőkút alatt pedig mélygarázst alakítottak ki. A mélygarázs most megkapta a használatba vételi engedélyt, és meg is nyitották azt – jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester, Papp László alpolgármester és Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója.