Ahogy ma a kormányinfón elhangzott, az új energetikai tárca létrejötte révén, Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A közlekedési szakterület felügyelete az új kormányzati feladatmegosztás szerint Lázár János minisztériumához kerül át.
– Köszönöm Palkovics miniszter úrnak és a Kormánynak a megtisztelő felkérést és a közös munkát, úgy hiszem, az elmúlt fél évben a hazai közösségi közlekedés és a vasút számos nagy ügyében tudtunk a helyes irányba egyet előrelépni – írta posztjában a közlekedésért felelős államtitkár.
Lázár János is posztolt, és minden magyar közlekedési miniszter elődjét, az első felelős kormány tagját, Széchenyi Istvánt idézte: “Az ember annyit ér, amennyit használ.”
– Az én hitvallásom is ez. Az új feladattal a Miniszterelnök most lehetőséget ad arra, hogy újabb területen járulhassak hozzá a haza és a haladás, a nemzeti szuverenitás és polgári fejlődés ügyéhez. A feladatot tisztelettel elfogadom. Nekilátunk! – írta közösségi oldalán.
A nyitóképen Vitézy Dávid, a két vasútvillamos között Lázár János. A fotók forrása a politikusok közösségi oldala.