Bokros Lajos közgazdász, korábbi pénzügyminiszter volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége.
Az 1995-ös, fideszes narratíva szerint megszorítócsomagjáról (ő inkább pénzügyi stabilizációnak nevezi) elhíresült egykori politikus a műsorban arról beszélt, a gazdaság nem az orosz imperialista háború miatt van ilyen rossz helyzetben, és hasonlóan igaz ez a magas inflációra is.
Bokros Lajos úgy látja, a kormány helytelen, szakszerűtlen, ésszerűtlen gazdaságpolitikája az elsődleges ok, a háború pedig ezt csak súlyosbította. Ha pedig a kormány nem tud megállapodni Brüsszellel, és nem jönnek a “jogállamot nem szétverő országoknak” járó EU-s források,
az államcsőd réme fenyegeti majd az országot.
Saját csomagjára visszaemlékezve felidézte, akkoriban alig volt tüntetés, mert becsületesen megmondták a társadalomnak, hogy addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Három dologgal kell majd mindenképp leszámolni:
a rezsicsökkentéssel, ami a gazdaságot romboló, káros intézkedés, és nem ösztönöz takarékosságra,
a benzinárstoppal, ami a hiányt és a feketegazdaságot erősíti,
valamint a katával is, mert ahogy Bokros ecsetelte, egy jelentős réteg felmentést kapott a társadalom-biztosítási járulék alól.
Bokros Lajos összegezve még egyszer hangsúlyozta, a gazdaság rossz állapotáért az Orbán-kormány felelős.